Feloldotta Szerebrennyikov házi őrizetét a moszkvai bíróság

Feloldotta Kirill Szerebrennyikov világhírű orosz rendező házi őrizetét a moszkvai városi bíróság hétfőn.A bíróság ugyanakkor Szerebrennyikovnak és két vádlott-társának, Jurij Ityin producernek és Szofja Apfelbaummnak, a kulturális tárca állami támogatásért felelős volt osztályvezetőjének megtiltotta lakhelyük elhagyását. Múlt héten az illetékes fővárosi kerületi bíróság még a három vádlott házi őrizetének június 4-ig tartó meghosszabbítása mellett döntött.

    
A nemzetközi hírű művészt és társait azzal vádolták meg, hogy a Szegymaja Sztugyija (Hetedik Stúdió) nonprofit szervezet számára folyósított 214 millió rubel állami színházi támogatásból 133 milliót (több 580 millió forintot) elsikkasztottak 2011 és 2014 között. A 49 éves rendező - akit egy évig és tíz hónapig tartottak házi őrizetben - tagadja, hogy bűnös lenne, és abszurdnak nevezte a gyanúsítást.
   

Az ügyben egyedült Nyina Maszljajeva, a stúdió főkönyvelője vallotta bűnösnek magát és vádalku keretében a volt kollégái ellen vallott. Szerebrennyikov korábban többször bírálta az alkotói szabadságra a konzervatív értékek nevében kifejtett kormányzati nyomást, az ellene indított eljárást ezért támogatói politikai ügynek tekintik. Házi őrizete miatt Oroszországban és külföldön is ismert művészek tiltakoztak.
    

Szerbernbyikov szabadságának korlátozása ellenére is folytatta a munkát: márciusban mutatták be Hamburgban az általa színre vitt Nabuccót, mely már a harmadik rendezése volt házi őrizete kezdete óta. A Leto (Nyár) című filmet tavaly a cannes-i filmfesztiválon mutatták be szintén a részvétele nélkül, két éve pedig a moszkvai Nagyszínházban a Nurejev című balettet állította színpadra. A közönség lelkesen fogadta, ám később mégis levették a műsorról.
  

Szerebrennyikovot március végén a legjelentősebb orosz filmes elismeréssel, a Nyika-díjjal (Niké) tüntették ki a Leto rendezéséért, de az elismerés átadásán nem vehetett részt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com