Felolvasószínházi előadással és beszélgetéssel ünnepel a nagyváradi Szigligeti Színház

Felolvasószínházi eseményt és sajtóbeszélgetést szervez a nagyváradi Szigligeti Színház a magyar dráma napja alkalmából - közölte pénteken a teátrum.Az eseményen a színház színművészei olvassák fel Mihály Zsombor A helyi című drámáját, amely a nagyváradi Szigligeti Színház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közösen meghirdetett, DráMÁzat elnevezésű drámaírói pályázatának Debüt kategóriájában ért el első helyezést 2021-ben. Mihály Zsombor Székelyudvarhelyen született, 35 éves. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte, újságírást és informatikát tanult, jelenleg Budapesten él.
    

A darab a nyilvánosság erejének, valamint a sajtó és elsősorban a helyi lapok helyzetének problémáját veti fel. Ez lesz a témája a felolvasást követő beszélgetésnek is, amelyre a helyi sajtó képviselőit is meghívták. A beszélgetés résztvevői egyebek mellett arra keresik a választ, hogy miként találhat helyet magának a helyi sajtó az internet, a közösségi oldalak világában, hogyan maradhat releváns a közösség számára.
    

A beszélgetés moderátora Bozsódi-Nagy Orsolya, a Szigligeti Színház irodalmi titkára, a vita elindítója Szűcs László, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke. A magyar dráma napját 1984-től minden évben szeptember 21-én ünneplik annak emlékére, hogy 1883-ban a Nemzeti Színházban ezen napon volt az ősbemutatója Az ember tragédiája című drámai költeménynek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com