Felújítás alatt álló színház és emlékházak is megnyílnak Somogyban

Felújítás alatt álló színházba látogathatnak, városháza tornyából eléjük táruló panorámában gyönyörködhetnek, festőművész, zeneszerző, valamint képeslapgyűjtő lakóházát is megtekinthetik a Kulturális örökség napjai programsorozat résztvevői a hétvégén Somogyban.Kaposváron vezetett séták keretében látható az 1911-ben átadott, ám rekonstrukció miatt három éve zárva tartó Csiky Gergely Színház épülete. A beruházás a végéhez közeledik, ezért az önkormányzat és a kivitelező lehetővé tette, hogy az érdeklődők a munkaterületen haladva megismerhessék a teátrum történetét, megújításának, bővítésének szükségességét, lépéseit.

    
A somogyi megyeszékhelyen Rippl-Rónai József (1861-1927) festőművész egykori, ma múzeumként és látogatóközpontként működő lakóhelyén is várják a nagyközönséget. A Róma-hegyi ingatlanban megcsodálható a magyar festészet legelső modern művészének műterme, képei, lakberendezési tárgyai, bútorai, relikviái, dokumentumfotói.
    

Kaposvár a neoreneszánsz stílusú városháza bemutatásával is csatlakozik az országos rendezvénysorozathoz. A vezetett épületlátogatás résztvevői megtudhatják, miről mesélnek a 115 éves ingatlan falai, mit rejt a padlása, milyen a kilátás a tornyából. Ugyancsak vezetés mellett tekinthető meg a márciusban átadott Kaposvár Aréna és nyitva lesz a hétvégén a Szivárvány Kultúrpalota is: az egyiptomi ornamentikával gazdagon díszített szecessziós épület 1928-ban épült Lamping József építészmérnök tervei alapján, egyike volt az ország legrégebbi és legelegánsabb mozijainak. A 2009 óta országosan védett műemlék 2010-ben újult meg, és ma méltó helyszíne kulturális és művészeti eseményeknek.
    

Siófokon pénteken és szombaton várja a látogatókat a világhírű operettkomponistáról, a város szülöttéről elnevezett Kálmán Imre Emlékház. Az állandó kiállítás a kilenc éves koráig a városban élt zeneszerző életét, munkásságát mutatja be saját tárgyain és dokumentumokon, fényképeken keresztül. Az emlékház őrzi Kálmán Imre első zongoráját, kottáit, elismeréseit és kitüntetéseit is. Az épületben ezúttal kincskereső játékot és filmvetítést szerveznek gyerekeknek.
   

A Kálmán Imre Kulturális Központ szombatra két eseményt tervez: gyermekeket invitál jelmezek színezésére és a földszinti öltözőjének közös kifestésére. Bárdudvarnokon szombaton a Goszthony-kúriában, Goszthony Mária (1893-1989) festő- és keramikusművész egykori lakóházában Nemzetközi Üveg Szimpozionok tárlatát láthatja a közönség, Szólád Rézribizli vendégházában, egyben Juhász Gyula képeslapgyűjtő házában szombaton és vasárnap a régi balatoni vendéglátásról, a fürdőéletről, nyaralásokról nosztalgiázhatnak a vendégek.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com