Felújítják a görbői kúriát, Vörösmarty egykori lakhelyét

Vidékfejlesztési támogatással felújítják a Tolna megyei Pincehelyen a Csefalvay család görbői kúriáját, Vörösmarty Mihály egykori lakhelyét, ahol elkezdte írni Zalán futása című művét.A község önkormányzata közel 50 millió forintos támogatást nyert el a műemlék jellegű épület külső felújítására - közölte Fekete Gábor, a település független polgármestere az MTI-vel. A 300 négyzetméteres, klasszicista stílusú házon építése óta jelentős rekonstrukciót nem végeztek, több helyen beázik, az ajtók elkorhadtak, falai vizesednek.


A támogatásból teljesen szigetelik az épületet, felújítják a tetőt, külső nyílászárókat cserélnek, hőszivattyút építenek be, és kicserélik a ház vezetékrendszerét - mondta a falu vezetője. A Csefalvay család kúriája az 1810-es években épült klasszicista stílusban; az akkor készült boltozatos szoba és két, hozzá kapcsolódó terem később több helyiséggel, nyitott tornáccal, majd egy háromosztású, tornácos szárnnyal bővült. A Csehfalvay Ferenc alispánsága alatt alispáni hivatalként működött épületben Vörösmarty Mihály 1822-23-ban patvarista joggyakornok volt.

Az irodalomtörténet szerint a költőt jó barátság fűzte a Csefalvay családhoz, itt írta meg a Zalán futása előszavát, és a hagyomány szerint egy fenyőfába monogramját is bevéste. A két betű már nem kivehető, a fenyőt azonban a költő fájaként tisztelik, és helyben védetté nyilvánították. A házban, amely nyaranta képzőművészeti alkotótábornak ad otthont, népművészeti kiállítás, valamint Vörösmartyt idéző írások és a költő szobra látható. A felújítás után az önkormányzat a múzeum folyamatos nyitva tartását, illetve a ház egyik szárnyában lévő, húsz férőhelyes szállás fejlesztését tervezi - közölte a polgármester.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com