Felújították a magyar vasúttörténelem egyik legismertebb gőzmozdonyát

Felújították a magyar vasúttörténelem egyik legismertebb, legnagyobb példányszámban gyártott gőzmozdonyát. A Debrecenben kiállított mozdonyt 1885-ben gyártották, és egészen 1979-ig szolgált.Debrecen vasútállomásának ikonikus látványossága, a 140 éves 326.136-os pályaszámú gőzmozdony állagmegóvó felújításon esett át a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM), valamint a MÁV-csoport közös munkájának köszönhetően - olvasható az MMKM MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Mint írják, a növekvő forgalom miatt az 1880-as évek végére új tehervonati mozdonyokra volt szüksége a Magyar Államvasutaknak.

Ennek nyomán indult el a 326-os sorozat gyártása, amely 1882 és 1898 között 497 példányban készült, és a leghosszabb ideig szolgáló magyar gőzmozdonytípussá vált.

A közlemény szerint bár eredetileg tehervonatok vontatására szánták a járműveket, nagy emelkedésű hegyi pályákon személyszállító vonatok továbbítására is használták. Az 1900-as évek elejétől kezdve a nagyobb állomásokon szinte kizárólag 326-os sorozatú mozdonyok végezték a tolatási munkákat.

A kiállított típus selejtezés után, 1979-ben került a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe, majd ugyanebben az évben a műtárgyat szobormozdonyként állították ki.
A vontatójárművön utoljára 2011-ben végeztek állagmegóvó munkálatokat. Ezt követően több mint egy évtized után végre sor kerülhetett a korróziómentesítésre és a szakszerű újrafestésre is, amely méltó külsőt biztosít a történelmi járműnek a következő évekre - írják, hozzátéve, hogy egy új tájékoztató tábla is készült, amely a szobormozdony múltját és műszaki adatait ismerteti.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum gyűjteménye több mint harminc vasútállomáson kiállított különböző típusú nagyvasúti szobormozdonyt számlál országszerte, amelyek egyszerre szolgálnak történelmi emlékként és emlékeztetőként, valamint hozzájárulnak a helyi vasúti identitás kifejezéséhez. A Múzeum alapvető célkitűzései között tartja számon ezen relikviák begyűjtését, megőrzését és kiállítását - hangsúlyozzák a közleményben.

A szobormozdonyt az állagmegóvási munkák elvégzését követően szerdán mutatták be és adták át a debreceni vasútállomáson.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com