Felülmúlta a szervezők várakozásait a balatonfüredi aukció

Felülmúlta a várakozásokat a balatonfüredi Vaszary-villában a Balaton, nyár, szerelem címmel megrendezett tárlat és aukció; több mint háromszázan vettek részt az aukción és a kiállított 250 műtárgy fele elkelt - tájékoztatta a Pintér Aukciósház tulajdonosa az MTI-t szerdán.

vvPintér Péter elmondta: a kiállított alkotások között klasszikus és 20. századi modern, valamint kortárs művek, festmények, ezüstök, plakátok, műtárgyak, különleges Zsolnay-kerámiák és szobrok szerepeltek, a kortárs és klasszikus darabokat egyaránt vásárolták, a pár tízezer forintos tételtől a több milliósig.
Pintér Péter értékelése szerint a piac kezdi visszaszerezni a bizalmat.

A legérdekesebb licit a galériatulajdonos szerint Bondor Csilla Hét csónak című festményére ment, ezt a 130 ezer forintos kikiáltási árral szemben 850 ezerért vették meg, ami kortárs alkotásnál ritka.

Csók István Züzü a parton című festménye az 1,6 milliós kikiáltási árról 3,6 millióra emelkedett, Egry József Derül (Badacsony) című képéért 5,5 millió forint helyett 6,5 milliót fizettek - közölte a galériatulajdonos.

Megjegyezte, az utolsó öt tétel, amelyet katalóguson kívül vittek az aukcióra, mind elkelt: az Egry munkásságában igazi ritkaságnak számító faragott fa önportré, a Napba néző, ugyancsak tőle a Badacsonyi képek, illetve az Önarckép című festmény, Borsos Miklós 1941-es Buba című márvány portréja és Szentgyörgyi István Kígyóbűvölő nő című bronz szobra.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com