Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepli a ferihegyi Aeropark Repülőmúzeum

Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepli a ferihegyi Aeropark Repülőmúzeum, a helyszínen a látogatók megismerhetik egyebek mellett a repülés hőskorát, a Malév 66 éves történetét, valamint betekintést kaphatnak a modern légiközlekedés hétköznapjaiba, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Debreceni Nemzetközi Repülőtér kulisszái mögé is - tudatta az Aeropark-Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) szerdán az MTI-vel.A ferihegyi Aeropark Repülőmúzeum 1991-ben nyitotta meg kapuit. A kiállítóhely alapjait már az 1970- es évek második felében letették a repülőtéri szakemberek, miután világossá vált, hogy a Malév a következő időszakban több repülőgépét, köztük Il-18-asokat és Tu-134-eseket is kivonja a forgalomból. A Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság és a Közlekedési Múzeum közreműködésével létre jött repülőskanzent végül a 2-es Terminál közelében alakították ki - olvasható a közleményben.
    

Mint írják, a Légközlekedési Kulturális Központ 2013 óta üzemelteti és fejleszti az Aeroparkot, amely mára az ország egyik leglátogatottabb múzeuma lett, évente mintegy 70 ezer látogatót fogad. A helyszínen jelenleg 13 légijármű mutatja be a magyar polgári repülés múltját 1946-tól a kétezres évek elejéig. Ezek mellett számtalan különleges repülőtéri földi jármű is megtekinthető és kipróbálható, a hatalmas tűzoltóautótól kezdve a repülőgép-vontatón át az előteres Zsiguliig vagy Wartburgig. A látogatók nemcsak a múltba kóstolhatnak bele, hanem a jelenbe is, hiszen az Aribus A320neo szimulátorban abból kapnak ízelítőt a vendégek, hogyan dolgoznak a pilóták napjaink egyik lemodernebb repülőgépén.
    

A közlemény kitér arra is, hogy az Aeropark egyik legnépszerűbb állandó programja a reptérlátogatás, melyen
muzeális Malév Ikarus autóbuszokkal viszik be a látogatókat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kulisszái mögé. Évente átlagosan 30 ezer látogató ismerheti meg Ferihegy titkait, a reptérlátogatás pedig 2022-től már Debreceni Nemzetközi Repülőtéren is elérhető lesz - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com