Fiatalok számára hirdettek workshopot és kritikusműhelyt a szegedi Thealter fesztiválon

A művészeti képzésben résztvevő fiatalok számára hirdettek színházi workshopot, a színházi írással foglalkozóknak pedig kritikusműhelyt a szegedi Thealter fesztiválon, melyet idén augusztus elején rendeznek meg a Tisza-parti városban - tájékoztatta a szervező MASZK Egyesület az MTI-t.A közlemény szerint az idén 28. alkalommal megszervezett, az Európai Fesztivál Szövetség EFFE-minősítését immár második alkalommal elnyerő művészeti fesztivál izgalmas hazai és határon túli előadásokkal várja a színházkedvelőket augusztus 3. és 11. között Szegeden.

    
A nemzetközi színházi találkozó hagyományaihoz híven a program kiemelt része lesz a műhelymunka. Az idén hatodik alkalommal meghirdetett Thealter Tea for Two workshop címe Nem szeme lát, csak szíve - Shakespeare Reloded. A Szentivánéji álom című Shakespeare-drámát kiindulópontként használó kurzusokra 17-25 év közötti, hazai és határon túli, közép- vagy felsőfokú művészeti oktatásban részt vevő fiatalok jelentkezhetnek július 14-ig.


A tréningkurzusok vezetésére az orosz származású Sardar Tagirovszkij rendező, színész - műhelyének címe: Álom újratöltve - és Lénárd Róbert rendező, drámaíró, dramaturg, az Újvidéki Színház művészeti vezetője kapott felkérést. A fesztiválon rendezőként is bemutatkozó vajdasági művész műhelyének címe Test és teória. Az augusztus 5-én induló műhelymunka eredményét augusztus 10-én láthatja a közönség.
    

Szintén hagyomány, hogy a színházi írás iránt érdeklődő leendő dramaturgok, kritikusok, rendezők blog jr. elnevezésű kritikusműhelyt szerveznek. A résztvevők próbanaplót vezetnek a workshopokon zajló munkáról, tudósítanak a fesztivál előadásairól, részt vesznek a szakmai beszélgetéseken. A blog jr. szerkesztője, a junior bloggerek koordinátora Jászay Tamás, a Revizor kritikai portál szerkesztője lesz - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com