Fikciós és tényirodalmi alkotásokkal várja az érdeklődőket a 4. Budapesti Illusztrációs Fesztiválon
Négy kategória (felnőtt fikció, gyermek és ifjúsági fikció, tényirodalom, illetve szöveg nélküli képkönyv) legjobb alkotásait tekintheti meg a közönség a december 12-én megnyíló 4. Budapesti Illusztrációs Fesztiválon, vagyis a Billufeszten - tájékoztatta a Móra Kiadó szerdán az MTI-t.
A közleményben kiemelték, hogy a pályázat és a kiállítás célja, hogy kétévente megjelenési lehetőséget biztosítson az irodalmi illusztráció területén tehetséges grafikusművészek számára.
Hozzátették, hogy a fesztivál megnyitója és a díjátadó december 12-én, pénteken 19 órától lesz a Pesti Vigadó kiállítótermében. A rendezvény alatt pop-up könyvvásárral várják a látogatókat.
Emlékeztettek, hogy Herbszt László illusztrátor, a MOME tanára és Révész Emese művészettörténész, az ELTE BTK tanszékvezetője 2019-ben azért indították útjára az illusztrációs pályázatot, hogy a legkiválóbb alkotóművészek lehetőséget kapjanak a hazai kiadók és a hazai közönség előtti, valamint a nemzetközi szcénában való bemutatkozásra is.
A Pesti Vigadóban a pályázat törzsanyagából nyílik tárlat, amely 2026. január 16-ig lesz látogatható. Az eseményt Révész Emese köszöntőjét követően Rofusz Kinga illusztrátor nyitja meg. A Vigadóban ugyanekkor mutatják be a fesztivál idei külföldi vendégeinek, a kortárs katalán illusztrátorok kiállítását is, amelynek kurátora Molnár Jacqueline - olvasható a sajtóanyagban.
Tájékoztattak, hogy a Móra Kiadónál megjelent alkotások közül Nemes Anita (Lázár Ervin: Egy kis lalala, Magyar Katalin: Jeripusz; Miklya Luzsányi Mónika: Bibliai kisokos; Barangoló sorozat), Fodor Anikó (Mészöly Ágnes: Minna és Róka) és Káposztás Judit (Böszörményi Gyula: Emberke színe) tablói is láthatóak lesznek majd a kiállításon.
(Forrás: MTI)
A közleményben kiemelték, hogy a pályázat és a kiállítás célja, hogy kétévente megjelenési lehetőséget biztosítson az irodalmi illusztráció területén tehetséges grafikusművészek számára.Hozzátették, hogy a fesztivál megnyitója és a díjátadó december 12-én, pénteken 19 órától lesz a Pesti Vigadó kiállítótermében. A rendezvény alatt pop-up könyvvásárral várják a látogatókat.

Hozzászólások