Filmes, zenés est Darvas Ferenccel és fiaival

Darvas Ferenc zongorista, számos színpadi mű és film zeneszerzője ad zenés estet A tanítványok címmel az Uránia Nemzeti Filmszínházban szeptember 3-án. Közreműködik Darvas Benedek és Darvas Kristóf.A műsor első felében zenés, filmes beszélgetés, múltidézés hallható a három Darvas részvételével, majd rövid szünet után a közönség Bereményi Géza A tanítványok című, 1985-ben készült filmjét nézheti meg, amelynek zenéjét Darvas Ferenc komponálta - közölték a szervezők az MTI-vel.
   

A kommüniké kiemeli: Darvas Ferenc több mint százötven színpadi mű, továbbá mintegy harminc mozifilm, számos tévéfilm, tévésorozat, dokumentum- és rövidfilm zenéjének alkotója, némafilmek zenei kísérője.

Ő szerezte a muzsikát Bereményi Géza első három filmjéhez (A tanítványok, Eldorádó, A turné), Hajdú Szabolcs Tamara és Fehér tenyér, Jeles András Álombrigád, Gyarmathy Lívia Szökés, Koltai Róbert Ámbár tanár úr című filmjéhez, valamint Deák Krisztina, Gödrös Frigyes, Kabay Barna, Molnár György, Erdélyi János és Zsigmond Dezső, Pajer Róbert és Sőth Sándor több alkotásához.
    

Gyakran játszik egyedi vetítéseken aláfestő zenét némafilmekhez; mások mellett Sugár Pál, Garas Márton, Fejős Pál, Lajthay Károly és Góth Sándor mozgóképalkotásait kísérte a filmek korához illő improvizációival, megidézve azt a korszakot, amikor a vetítések alatt élő zene szólt. Az Uránia kávézóban Oravetz Máriával duettben kamarakoncerteket adott az ötvenes-hatvanas évek sanzonjaiból, Várady Szabolcs szövegeire írt színházi és filmes szerzeményeiből pedig idén tavasszal jelent meg Te vagy a legjobb ötletem című válogatáslemeze. Utóbbin Törőcsik Mari, Lázár Kati, Csákányi Eszter vagy Mácsai Pál énekli dalait.
    

Darvas Ferenc édesapja, Darvas Szilárd a negyvenes, ötvenes évek népszerű konferansziéja, író-humorista volt. A szeptember 3-i esten két fia, Benedek és Kristóf is ott lesz, velük együtt egy filmbejátszásokkal és muzsikával tarkított színpadi est keretében filmzenéről, némafilmről és slágerekről mesél a közönségnek. A program első felében anekdoták és improvizációk hozzák közel Bereményi Géza 1985-ös A tanítványok című, klasszikussá vált alkotását, majd a második részben levetítik a filmet. Az est a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Film-Zene-Teremtés című filmzenei sorozat részeként valósul meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com