Fliegauf Bence Liliom ösvény című filmje nyerte az európai filmek fesztiváljának fődíját

Fliegauf Bence Liliom ösvény című alkotásának ítélték oda a fődíjat, az Arany Olajfát az európai filmek fesztiválján, az olaszországi Leccében.

Fliegauf Bence személyesen vette át a rangos díjat, amelyről nemzetközi szakmai zsűri döntött Roberto Olla, az Európa Tanács koprodukciós alapja, az Eurimages ügyvezetőjének elnökletével - tájékoztatta vasárnap a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-t.

0

 

Fliegauf Bence új filmjének világpremierje februárban volt a Berlinálén, majd a Titanic filmfesztiválon is látható volt. A hazai mozikban május 19-től lesz műsoron a Big Bang Média forgalmazásában.

A Filmalap támogatásával készült Liliom ösvényben "anya és fia lázasan vetik bele magukat a mesékkel és titkokkal teli mindennapokba. Az anya meséről mesére avatja be fiát a múltba. Az emlékek kísértik őket, de nem hátrálnak. Szembenéznek a démonokkal, és meglovagolják őket" - olvasható a közleményben.

A Duna holtágán és a budai hegyekben forgatott Liliom ösvény operatőre Lovasi Zoltán volt, akivel Fliegauf együtt alkot a 2003-ban készült Rengeteg óta rendszeresen című első mozifilmje óta.

A világszerte számos rangos fesztiváldíjjal méltatott Rengeteg, Dealer, Tejút, Womb és Csak a szél című filmek forgatókönyvíró-rendezője, Fliegauf Bence legújabb alkotásának főszerepeiben Stefanovics Angéla és a nyolcéves Sótonyi Bálint látható.

A Fraktál Film gyártásában készült alkotás producere Mesterházy Ernő és Mécs Mónika. A Filmalap a Liliom ösvény című film fejlesztését és gyártását 367 millió forinttal támogatta.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com