Fodor József-emlékkiállítás nyílt Hódmezővásárhelyen

Az egyik "legvásárhelyibb" festőművész, Fodor József mintegy száznegyven alkotását bemutató emlékkiállítás nyílt szombaton a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában.Fodor JózsefLázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter személyes hangvételű megnyitójában úgy fogalmazott: "számunkra, hódmezővásárhelyiek számára a képzőművészet sokkal több annál, mint egoista örömszerzés, individualista önkifejezés", a város tartópillére a művészet és a művész.

Ennek a vásárhelyi művésztársadalomnak volt megkerülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen tagja Fodor József, aki a nehezebb utat választva szülővárosában akart boldogulni - tette hozzá. Fodor József festészetének lényegét az ember és a természet kapcsolata jelenti, ahogy már száz éve ez adja a magját a vásárhelyi művészetnek.

Világos választ adott képeivel: ábrázolta a világ szépségeit, ugyanakkor megmutatta reális oldalát is - mondta a politikus, aki a térség országgyűlési képviselője is egyben. Amellett, hogy sikeres művész, vásárhelyi polgár, művészetszervező volt, rajztanárként képes volt felkelteni tanítványai érdeklődését az alkotás, a rajz iránt, megszerettetni velük a művészetet - hangsúlyozta Lázár János.

Az Alföldi Galéria teljes földszintjén február közepéig látható kiállítás mintegy százötven művön keresztül, különböző tematikák szerint mutatja be Fodor József életművének darabjait: tájképeit, zsánereit, életképeit, portréit, emberábrázolásait, szobabelsőit, csendéleteit, valamint Hódmezővásárhely művelődéstörténetéhez kötődő képeit.

Fodor József 1935-ben született. 1958-ban végzett a Szegedi Tanárképző Főiskola rajz és földrajz tanszékén, ahol Füstös Zoltán, Vinkler László, Major Jenő és Kopasz Márta voltak mesterei. A Vásárhelyi Műhely tagjaként állandó kiállítója volt a Vásárhelyi Őszi Tárlatoknak, számtalan egyéni és csoportos kiállításon vett részt országszerte és külföldön. 1965-ben alapítója, és kezdettől vezetője volt a Mártélyi Képzőművészeti Szabadiskolának.

Három évtizeden keresztül irányította a vásárhelyi és a mártélyi művésztelepet. Művészi munkája mellett több mint két évtizeden keresztül vezette a városi rajzszakkört, nevelte a képzőművészet iránt érdeklődő fiatalokat. Fodor József a vásárhelyi festőiskola mestereként örökítette tovább a vásárhelyi elődökre jellemző alföldi realizmust.

Képeinek zömén szűkebb környezetének táji szépségeiről, emberi és társadalmi eseményeiről számolt be. Munkásságát számtalan díjjal, kitüntetéssel ismerték el: 1984-ben megkapta a Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet, 2002-ben a Művészeti Akadémia Elismerő oklevelét.

2004-ben Mártély, 2005-ben Hódmezővásárhely választotta díszpolgárává. 72 esztendős korában hunyt el szülővárosában, Hódmezővásárhelyen.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com