Főiskolások és egyetemisták jelentkezését várják a KAFF diákzsűrijébe

Főiskolások és egyetemisták jelentkezését várják március 31-éig a 16. Kecskeméti Animációs Fesztivál (KAFF) diákzsűrijébe - közölték a szervezők az MTI-vel szerdán.A tájékoztatás szerint a diákzsűribe először keresik nyílt felhívásban azt a hat, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, felsőfokú tanulmányokat végző fiatalt, akik szívesen és felelősségteljesen döntenének a 16.

KAFF díjazottjairól. A szervezők olyanok jelentkezését várják, akik rajonganak az animációs filmekért, de nem kitétel a filmes irányú tanulmány. Fontos, hogy a jelentkezők kíváncsiak és kitartóak legyenek, hiszen négynapos filmdömping vár majd rájuk nyáron.


A diákzsűri tagjai számára színes programokról, szállásról és napi egyszeri étkezésről a fesztivál gondoskodik majd - írták a közleményben. A jelentkezéseket március 31-éig a kaff@kecskemetfilm.hu e-mail címre várják. A fiataloktól azt kérik, egy rövid bemutatkozáson túl azt is írják meg, miért szeretnének a diákzsűri tagjai lenni.     


A legnagyobb magyarországi animációs eseményt június 21. és 25. között rendezik meg Kecskeméten. A KAFF fő küldetése szemlézni az utóbbi két évben készült magyar és európai animációs filmeket, melyek több kategóriában versenybe szállnak a zsűrik és a közönség által kiosztott díjakért. A fesztivál versenyprogramjában szereplő filmeket több grémium értékeli: nemzetközi szakemberekből álló zsűri, diák- és junior zsűri, valamint a közönség is szavazhat a legkedvesebb filmalkotására.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com