Föld alatti pogány bazilikát nyitottak meg a látogatók előtt Rómában

Az ókori épületekben gazdag Rómában is ritka régészeti leletnek számít az a bazilika, amelyet évtizedek óta tartó restaurálás után a nagyközönség előtt is megnyitottak.

A római Porta Maggiore egykori városkapunál talált pogány bazilikát az 1. század első évtizedeiben emelték Statilius család birtokán.

A "titkos" bazilika eredetileg is a föld alatt épült. A feltételezések szerint a püthagoreus filozófiai iskola és kultusz szentélyeként vagy temetkezési helyként is szolgált.

via

A bazilikát a modern útburkolat alatt hét méter méteres mélységben találták meg még 1917-ben a Rómát és Cassino városával összekötő vasútvonal építésekor. Azóta sikerült kiásni a bazilika téglatest alakú nagytermét, előcsarnokát, valamint az ehhez vezető folyosó egy részét.

A bazilika kincsei a színes freskókkal és fehér stukkókkal díszített falak és mennyezetborítások. A fraskókon ábrázolt jelenetek között látható Szapphó ógörög költőnő, amint öngyilkosságot követ el: leveti magát egy szikláról, valamint Ganümédész elrablása is.

A bazilika Nero császárnak a szintén az 1. században épített palotájára (Domus Aurea) vagy a Forum Romanumon titkos, föld alatti folyosójára (cryptoporticus) emlékeztet. Előzetes foglalással minden hónap első és utolsó vasárnapján látogatható egyelőre olasz nyelvű vezetéssel.

MTI

Hozzászólások

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

http://ujhazak.com