Folytatódik a szegedi Vár és a Kőtár felújítása

A Móra Ferenc Múzeum főépületének rekonstrukciója mellett folyik a szegedi Vár és Kőtár kiállítóhely felújítása is - tájékoztatta a közgyűjtemény sajtóreferense hétfőn az MTI-t.Hegedűs Anita közölte, az épületen kívül és belül is folynak a munkálatok: új állandó kiállítást hoznak létre, kibővül a Kőtár és megszépül az épület bejárata, udvara is. Az új állandó tárlaton Szeged múltjának ikonikus eseményeit mutatják be interaktív módon. Bárki kipróbálhatja például, hogy kiállja-e a boszorkányság próbáját: egy gépezet segítségével eldöntik, hogy túl könnyű vagy túl nehéz-e a vádlott, ahogyan ez régen a boszorkányok ítéleteinél is történt. A verdikt szerint pedig - csakúgy, mint anno - nagy valószínűséggel bűnösnek találtatik a látogató.

    
Emellett az érdeklődők megismerkedhetnek a betyárság világával, Rózsa Sándor legendájával, valamint a Nagyárvíz és az egykori vár történetével is. A Kőtár méretét megnövelik, így jóval több értékes építészeti emlék fogadja majd az érdeklődőket. A Vár bejárata átkerül a város felőli oldalra: mind a bejáró, mind az udvar új burkolatot kap és a szabadtéren egy "régészeti homokozót" is kialakítanak.
    

A középkori szegedi várat valószínűleg 1261 és 1280 között építették, de nem lehetetlen, hogy már voltak római kori előzményei. Az erődítmény a századok folyamán nem épült ki végvárrá, mert az akkori ország közepén helyezkedett el. 1543-ban a törökök elfoglalták Szegedet, ekkortól a vár képe jelentősen módosult.
    

Az erődítményben az 1668-as török alóli felszabadulást követően három tűzvész is pusztított, az XVIII. század végén összeomlott a vár Tisza felőli fala. A vármaradvány felújítását 1999-ben végezték, amikor kiállítóhelyet, régészeti raktárt és tanácstermet építettek ki. A munkálatok közben középkori falak kerültek elő közvetlenül a bejárat előtt, így elkezdték a régészeti leletmentést, és a várudvar közepén középkori templomra is bukkantak, majd 2007-ben sikerült beazonosítani a vár északi saroktornyát, 2010-ben pedig a déli falát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com