Fórumot tartottak a színházakban történő munkavégzés biztonságosabbá tételéről

A Magyar Színháztechnikai Szövetség és a kormány szakemberei kétnapos fórumon tanácskoztak a színházakban történő munkavégzés biztonságosabbá tételéről - mondta Novák Irén művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár és Lakatos Gergely, a Magyar Színháztechnikai Szövetség elnöke kedden reggel a közmédia műsoraiban.1997-ben született meg az utolsó színházbiztonsági szabályzat, amelyet a mai színháztechnikai követelményekhez kellett igazítani.

"Ezért az elmúlt másfél évben a különböző szakmai szervezetekkel azon dolgoztunk, hogy hogyan lehet ezt a jogszabályi környezetet naprakésszé tenni, a mai kor igényeinek elvárásaihoz igazodva megújítani" - mondta Novák Irén az M1 Ma reggel című műsorában. A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország!

című műsorában a helyettes államtitkár részletesen beszélt az elmúlt másfél évnyi együttműködésről.

Felidézte, 2024 év végén a Nemzeti Cirkuszművészeti Központtal indítottak egy képzést, amelyen 50-en vettek részt az ország minden tájáról.

"Ezt követően úgy ítéltük meg, hogy szükség van további lépésekre, ezért létrejött egy színházbiztonsági munkacsoport. Ebbe a munkacsoportba a táncművészet területéről, a cirkuszművészet területéről, a színház és a kaszkadőrök részéről is érkeztek nagy tudással és tapasztalattal rendelkező szakemberek" - fogalmazott Novák Irén.

Hozzátette, a megbeszéléseken felmerült problémákra szerettek volna megoldást találni a hétvégén megrendezett, kétnapos konferencián. Lakatos Gergely, a Magyar Színháztechnikai Szövetség elnöke a Ma reggel című műsorban egyebek mellett arról is szólt, hogy a legutóbbi szabályozás óta sok új technológia került a színpadokra, a színházban is megjelent például a LED-fal, illetve a felső és alsó gépészeti rendszerek is sokat változtak. Ezek új lehetőségeket nyújtanak az alkotók számára, viszont új szabályozást kívánnak - hívta fel a figyelmet.

A szabályozással nem az alkotóművészeti folyamatok gátlása a cél. Egy olyan sorvezetőt szeretnének a kollégáik kezébe adni, amely segítségével egyértelműen és biztonságosan tudják meghatározni például egy adott jelenetsornak a lebonyolítását - hangsúlyozta Lakatos Gergely. Novák Irén a beszélgetés során kitért arra is, hogy a fórumon nemcsak a szabályozásról esett szó, hanem a hozzá kapcsolódó képzésről is.

"Hogyha a szabályozást megújítjuk, akkor meg kell újítani a hozzá kapcsolódó képzési rendszert és képzési követelményeket, illetve a vizsgakövetelményeket is. Ennek a fórumnak ezért két kiemelt témája volt, az egyik a színházbiztonság, a másik pedig a háttérszakmák utánpótlásának nevelése" - magyarázta Novák Irén, aki azt is felidézte, hogy a kormány január 1-jétől 15 százalékkal emeli a kulturális ágazatban dolgozók bérét, ezáltal is vonzóbbá téve a területet.

Lakatos Gergely hangsúlyozta, hogy a szabályozásba beemelnek kötelező továbbképzési alkalmakat. Az elnök szerint a fórumon mintegy ötvenen vettek részt. Hangsúlyozta, a fórumon komoly vitákra számítottak, de a kollégák számos kérdésben egységes álláspontra jutottak, és az alkotóművészetet, valamint a biztonságot egyaránt szolgálni képes javaslatok születtek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com