Főszervező: komolyabb sérülés nem történt, egy embert vettek őrizetbe

Komolyabb sérülés nem történt a székesfehérvári Fezen fesztiválon, a rendőrök egy embert állítottak elő a vasárnap hajnali verekedés után - közölte Kovács Antal, a rendezvény főszervezője hétfőn az MTI-vel.A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi közleménye szerint vasárnap hajnalban érkezett bejelentés arról, hogy a zenei fesztiválon többen összeverekedtek. A rendőrök több embert igazoltattak, köztük egy 31 éves székesfehérvári férfit, aki a szóváltás során késsel fenyegetőzött, ellene garázdaság gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

    
Az eset után a Fezen szervezői leállították a rendezvényt a közönség "maradéktalan biztonsága" érdekében. Kovács Antal, a fesztivál főszervezője - miután egyeztetett az egyik székesfehérvári sértettel, a biztonsági cég képviselőivel, a rendőrséggel, valamint a színpadmesterrel és a műszaki vezetővel - hétfőn azt írta: vasárnap hajnalban, a vihar után egy 15-20 tagú csapat "összeakaszkodott" a fesztivál biztonsági szolgálatával, majd verekedés tört ki az egyik sátras színpad közelében.


A rendbontókat kiterelték a sátor mellé, ott az egyik dulakodó kést rántott, erre körbezárták, elvették tőle a kést és megverték. Információi szerint érintettek voltak az esetben szurkolói csoportok is. Kovács Antal hozzátette: a rendőröket a fesztivál biztonsági szolgálata hívta ki. A rendőrség egy embert állított elő, azt, aki kést rántott és fenyegetett másokat.
   

A főszervező cáfolta azt a sajtóinformációt, amely szerint az őrök vihar elől menekülő embereket vertek volna. Úgy tudja, a biztonsági személyzetet senki sem jelentette fel a rendőröknél. Úgy fogalmazott: ha a fesztivál biztonsági cége túllépte a hatáskörét, akkor azt számon kérik rajtuk és kötelezik őket az alkalmatlan munkatársak eltávolítására. Ha a 15-20 tagú csapat "volt az agresszor", akkor a beazonosítható rendbontókat többé nem engedik be a fesztiválra akkor sem, "ha lokálpatrióta fehérváriak" - írta Kovács Antal.
    

A vihar miatt maradt el, illetve szakadt félbe koncert, de előfordulhatott volna az is, hogy az időjárás miatt az egész területet ki kell üríteni - írta a főszervező.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com