Fotógalériát nyit a Fortepan közösségi archívum Kőszegen

Fotógalériát nyit Kőszegen a szabad felhasználású, közösségi internetes fotóarchívum, a Fortepan. Július 25-én Lissák Tivadar képeiből nyílik tárlat.Lissák Tivadar (1909-1967), a XX. század közepének vérzivataros időszakában élt gépészmérnökről csak fél évszázaddal halála után derült ki, hogy tehetséges fotós volt - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében. Azt írták, a Lissák Tivadar fotónaplója című kiállítás megnyitója július 25-én, csütörtökön 17 órakor lesz Kőszegen, a Táblaház utca 9-ben. Az ingyenesen látogatható 60 képes kiállítás szövegei magyarul és németül is olvashatók.
    

A Fortepanon posztumusz felfedezett fotós kiállítása szeptember 29-ig minden nap 10 és 19 óra között tekinthető meg. A közleményben Tamási Miklóst, a 2010-ben alapított Fortepan alapító-szerkesztőjét idézik, aki az új kiállítótérről elmondta: négy évvel ezelőtt vásárolták meg a romos állapotú műemlék épületet Kőszegen.

Olyan házat kerestek, ahol nem csak lakni lehet, de egy fotógalériát is ki tudnak alakítani. Az épület mára lakható, és barátok, támogatók segítségével a kiállítótér is elkészült. Az épület földszintjén - Vidor Ágoston kárpitosmester volt műhelyének helyén - megszületett a Fortepan Fotógaléria.
    

A Fortepan alapító-szerkesztője elmondta: terveik szerint minden nyáron egy-egy szerzői, vagy tematikus kiállítást hoznak létre az új helyszínen. A galéria szabadon látogatható lesz, a Táblaház utcai épület földszintjét megnyitják az utca felé, így bárki betérhet nézelődni, elmerülni az archív fotók világában. A Virágvölgyi István kurátor által írt bevezető szerint Lissák Tivadarnak veleszületett tehetsége volt a fotózáshoz, gyönyörű képeket készített, amelyeket fél évszázadig csak a család láthatott. A fotós a zűrzavaros XX. század leghányatottabb időszakában élt, így sok érdekes élethelyzetet örökített meg 1934 és 1948 között - emeli ki a kurátor.
    

Lissák Tivadar nem lankadó kíváncsisága miatt nem csupán a bevett alkalmakkor, utazásokon vagy családi ünnepeken nyomta le az exponálógombot, de a műfajokat vegyítve készített fotókompozíciós gyakorlatot egy budapesti légoltalmi árokrendszerről vagy éppen divatfotónak is beillő csendéletet feleségének a Balatonban sétáló szüleiről - írta.
    

A kurátor kiemelte: a fotós mindig igyekezett a korszak jellemzőit is rákomponálni képeire, így a fővárosi polgári középosztály miliője mellett láthatók a katonatársakkal közös mókázások, a propagandaplakátokkal teleragasztott budapesti házfalak, vagy a fotón ritkán megörökített Dávid-csillag a csillagos házak kapuján - mindez a Horthy-érából indulva a nyilas rémuralmon keresztül egészen a kommunista hatalomátvételig.
    

A fotós halála után családja öt évtizeden át őrizte nyolcezer negatívját, amelyből 2200 felkerült a Fortepan digitális fotóarchívumba is 2014-ben. Az 1909-es születésű, harmadik generációs mérnökember Lissák Tivadar először a Siemens, majd az Elektromos Művek technikusaként dolgozott Budapesten. Emellett pedig autodidakta amatőr fotós volt, mindig a nyakában lógott a kamera. Munkája miatt sokat utazott, ezekre az utakra többször elvitte feleségét, Lengyel Máriát is, aki gyakran feltűnik képein.


Az 1940-es évek közepétől fotóinak másik gyakori szereplője lett nevelt lánya, Bárdos Cecília. Lissák az 1938-as eucharisztikus világkongresszustól kezdve rendszeresen készített politikai témájú képeket is. Fontos volt számára például a budapesti falragaszok megörökítése, a háborús agitáló és antiszemita plakátokat is nagy mennyiségben dokumentálta - irják a kiállítás bevezetőjében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com