Francia portréfilm Zsigmond Vilmos operatőrről

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Nagy érdeklődés mellett mutatták be a közelmúltban elhunyt Zsigmond Vilmos Oscar-díjas magyar operatőrről szóló francia portréfilmet a 69. cannes-i fesztivál Cannes Classics elnevezésű programjában.asp_620_zsigmond_vilmos1Pierre Filmon francia rendező 2013-ban kérte fel Floridában forgatandó első játékfilmje operatőrének a magyar alkotót, aki egyből igent mondott.

A két filmes olyannyira összebarátkozott, hogy a rendező végül úgy döntött: inkább magáról Zsigmond Vilmosról forgat filmet.

Halála előtt egy évig követte a magyar operatőrt szülővárosától, Szegedtől Budapesten, Rómán és Párizson át kaliforniai otthonáig, s útközben arra kérte Zsigmond Vilmos művészbarátait, rendezőket, operatőröket és filmszínészeket, hogy meséljenek az amerikai filmkészítést megújító operatőr életéről és művészetéről.

A Close Encounters with Vilmos Zsigmond (Közeli találkozások Zsigmond Vilmossal) című 80 perces alkotásban megszólal többek között John Boorman, Jerry Schatzberg, Darius Khondji, Nancy Allen, John Travolta, Peter Fonda, Mark Rydell, Vittorio Storaro és Isabelle Huppert, miközben filmrészleteken keresztül érheti meg a néző, hogyan vált Zsigmond Vilmos a természetes világítás, a fény és a színészek arcának mesterévé.

Kollegái leginkább azt szerették benne, hogy nem egyszerűen csak operatőr volt, hanem a filmek témájáról komolyan gondolkodó, gyors és nagy munkabírású alkotótárs, akinek mindenről határozott véleménye volt, ugyanakkor nagyon kedves és udvarias emberként viselkedett.

Az 1930-ban Szegeden született filmes Budapesten tanult a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd 1956-ban emigrált az Egyesült Államokba. Eleinte tévéfilmekben és kis költségvetésű mozifilmekben dolgozott. Hollywoodi karrierje azután indult be, hogy Robert Altmannal együtt dolgozott a McCabe és Mrs Miller című
filmen.

Ezt követően a világ egyik legkeresettebb nemzetközi operatőre lett. Többek között John Boormannal, Woody Allennel, Brian De Palmával, Steven Spielberggel, Jerry Schatzberggel és Michael Ciminóval is együtt dolgozott hollywoodi karrierje során.

A Steven Spielberg rendezésében 1974-ben készült Sugarlandi hajtóvadászat kiváló példája egy olyan filmnek, amelyben a rendező és az operatőr csodálatosan dolgozott együtt - hallható a filmben. Az is kiderül, hogy az 1978-ban forgatott A szarvasvadászt tartotta Zsigmond Vilmos a legtökéletesebb filmjének.

Az Amerikai Filmakadémiától Zsigmond Vilmos Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások című sci-fijének fényképezésért vehette át az Oscar-díjat 1978-ban, 1999-ben pedig megkapta az Amerikai Filmoperatőrök Társasága (ASC) életmű-kitüntetését.

A 2014-es cannes-i filmfesztiválon átvehette az operatőri életműdíjat és a CineFest miskolci nemzetközi filmfesztiválon is elismerték életművét. A tervek szerint a jövő őszi miskolci seregszemlén látható majd először Magyarországon a francia dokumentumfilm.

A cannes-i fesztivál szombati sztárvendége egyébként Steven Spielberg, aki versenyen kívül mutatja be A barátságos óriás című családi filmjét, amely Roald Dahl Szofi és a HABÓ című könyvéből készült.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com