Frankensteinre hasonlít a Nofertiti szobor

Békegalambra cserélik a rosszul sikerült alkotást Egyiptomban.NofertitiA világ egyik legszebb nője volt Nofertiti, akinek gyönyörűségét a berlini Neues Museumban kiállított mellszobor bizonyítja. A több, mint 3300 éves királyné szépségét azonban nem sikerül mindig megfogni, ez történt most is, ráadásul Nofertiti szülőhelyén, Egyiptomban.

Az asszuáni autópálya szamaluti lehajtójához kihelyezett mellszobor leginkább Frankensteinre hasonlított, de nem sokáig, mert a közösségi média nyomására eltávolították a ronda szobrot.

A hadjárat akkor indult meg a szobor ellen, amikor a Twitteren megjelent az alkotásról készített fénykép. A közösségi oldal felhasználói többek között azt kifogásolták, hogy a szobor méltatlan az eredeti, színes mészkő szoborhoz, ráadásul inkább egy szörnynek néz ki, mint Ehnaton fáraó szép feleségének.

Akadt olyan twitterező, aki szerint maximum négy nappal a halála után nézhetett ki úgy Nofertiti, mint ahogy a szobor ábrázolja, de akadt olyan is, aki azt kérdezte, hogy Nofertiti vak volt-e, mert a szobron annak néz ki.

Nofertiti 2Gamal Kanaway polgármester elmondta, hogy az önkormányzat meghajolt a nép akarata előtt, és egy raktárba száműzték a félresikerült szobrot, aminek a helyét egy békegalamb foglalja majd el.

Az eredeti Nofertiti mellszobrot 1912-ben találta meg Ludwig Borchardt német régész, aki egy évvel később kicselezte az egyiptomi hatóságot, és Berlinbe vitte a mellszobrot. Egyiptom szerette volna, ha visszakapják az alkotást, de az továbbra is a berlini múzeum leghíresebb kiállított tárgya.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com