Frankofón Filmnapok

Még tart a 3. Frankofón Filmnapok Budapesten. Az idei vetítések érdekességét fokozza, hogy egyre több ország produkciója jelenik meg: új csatlakozók között Algéria, Görögország és Szenegál is jelen van.

Március 9-ig még megtekinthetők a 10 ország sikerfilmjei az Uránia Nemzeti Filmszínházban.


plakat


A programsorozat célja, hogy a Frankofón, vagyis a francia nyelvvel szoros kapcsolatban álló országok filmjein keresztül mutassanak rá a különböző nemzetek színes filmiparára, tudtam meg a budapesti Francia Intézet honlapjáról.
Budapesten kívüli vetítések hat nagyobb városban: Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged, Szolnok előadótermeiben kerülnek vászonra.

starbuck-movie-poster-uk-668x500


A palettán megtalálható például egy kanadai vígjáték, a  Starbuck. A film egy negyvenes éveiben járó férfiról szól, aki egykori spermadonorként 533 gyermeknek adott életet.  Miután gyermekei összefognak,  megkeresik őt, azonnal felforgatják nyugodt mindennapjait. Egy különös választás elé állítja főhősét a történet: nagycsalád vagy a nyugodt élet?
De nem csak vígjátékkal találkozhatunk, hanem bizony drámával is. Az Egy becsületes ember című filmben egy Libanonba menekült asszony életét, hazatérését követhetjük, mely nem szűkölködik igazságtalanságtól, megvetéstől, bűntettektől.
Széles témaválaszték, kiváló színészek és rendezők jelennek meg előttünk. Aki nem érdeklődik kimondottan a drámai műfaj iránt, az is találhat magának kedvére valót, hiszen nem csak a műfaj, de a különböző kultúrák bemutatására is nagy hangsúlyt fektettek.

un-homme-d-honneur


A helyárakról és a részletes programtervről bővebb információt a http://www.inst-france.hu honlapon találhatnak.

 

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com