Freddie: a Nagy-Szín-Pad! segíti az utat az Eurovízióra

A Nagy-Szín-Pad! tehetségmutatón való szereplés segíti a felkészülésemet az Eurovíziós Dalfesztiválra, hiszen áprilisban az Akvárium Klubban is sok néző előtt énekelhetek - mondta Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd) az MTI-nek.FreddieA 26 éves előadó Pioneer című dalával február végén megnyerte A Dal 2016-ot így májusban indulhat a stockholmi Eurovíziós Dalfesztiválon. Előtte azonban, április 26-án koncertet ad a Nagy-Szín-Pad!

tehetségmutató verseny idei harmadik szériájának résztvevőjeként az Akvárium Klubban.

Freddie az MTI-nek kifejtette, hogy egyelőre a hamarosan induló Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató a prioritás számára, ahol egy teljes koncertre van lehetősége. Mint megjegyezte, számára három ember előtt ugyanolyan fontos énekelni, mint több mint tízezer néző előtt, amire Stockholmban, az Eurovíziós Dalfesztiválon számíthat.

"Inkább motivál, mint megbénít, ha a korábbiaknál több néző előtt léphetek fel. Számomra a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutatón az Akvárium Klubban versenyezni újabb előrelépés lesz ezen a téren is. Remélem, az április 26-i este után elégedett lesz a közönség" - fogalmazott az énekes.

Kitért arra, hogy az Eurovíziós Dalfesztiválra biztosan változni fog a produkciója A Dalhoz képest, hiszen egy hatalmas színpadot fognak betölteni és nagyszerű technikai lehetőségek állnak rendelkezésre a stockholmi arénában.
"Dolgozunk a produkción, a svéd kollégák nagyon segítőkészek és tetszett nekik, amit felvázoltunk. Részleteket egyelőre nem árulhatok el" - tette hozzá.

Freddie elmondta azt is, hogy várhatóan ősszel jelenik meg első stúdióalbuma. A Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató verseny harmadik szériája április 23-án indul. A VOLT Produkció, a Sziget Szervezőiroda, a Petőfi Rádió és a Petőfi TV közös rendezvényén idén 12 hazai előadó méri össze tudását, a koncertek és a május 15-i döntő a fővárosi Akvárium Klubban lesz, a Petőfi TV élőben közvetíti majd a versenyt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com