Fülesbagoly Tehetségkutatók: a koncertmentes időszakban hasznos nyeremények is lesznek

A hagyományos díjak mellett a koncertmentes, online időszakban is hasznos nyereményeket, összesen mintegy nyolcvan díjat adnak át az induló zenekarok számára kiírt Fülesbagoly Tehetségkutatókon."A műfaji megkötés nélküli verseny 2017-ben indult Martonvásáron. Tavalyhoz hasonlóan idén is három helyszín, Budapest, Debrecen és Martonvásár ad helyet a Fülesbagolynak, az első döntő május 9-én lesz a debreceni Nagyerdei Víztorony kerthelyiségében" - mondta Nagy Szabolcs főszervező az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

    
A debreceni eseményt a jelenleg érvényben lévő járványügyi intézkedések betartásával, zárt körben, közönség nélkül rendezik.

A zenekarok nem találkoznak egymással, tizenöt perces műsorukat a zsűri előtt adják elő, az eredményhirdetést is online tartják. A szervezők reményei szerint a budapesti döntőn július 11-én a Kobuci Kertben, valamint a martonvásárin szeptember 11-én a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban már nem lesz szükség óvintézkedésekre.
   

A tehetségkutatók egymástól függetlenek, különböző határidőkkel még mindegyikre lehet jelentkezni a teljes Kárpát-medencéből. Megválasztják a legjobb férfi és női énekest, a legjobb zenészt, a legjobb dalszövegírót; a három győztes előadó részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató nagydöntőjében. Az idei eseményeken megemlékeznek az AWS idén februárban elhunyt énekeséről, Siklósi Örsről, és mindhárom döntőben a legjobb frontembernek átadják a róla elnevezett díjat.
    

Nagy Szabolcs elmondta: a szervezők a hagyományos díjak (fesztiválfellépések, tárgyjutalmak, tévés-rádiós szereplések) mellett a pandémiás helyzetben olyan nyereményeket is átadnak, melyek a koncertmentes időszakban is hasznosak lehetnek. Ezek között van közösségimédia-workshop, videóforgatás, online koncert az Open Music Channel stábjával, egy háromszámos kislemez elkészítése, YouTube-optimalizálás a WMMD-től, valamint egy komplett házi stúdió.
   

Újdonság, hogy ismert zenészek (Gereben Zita énekesnő, Cséry Zoltán zongorista, Fehérvári Attila basszusgitáros, Lee Olivér gitáros és Markó Ádám dobos) kurzust tartanak egy-egy döntős muzsikusnak. Jelentkezni mindhárom versenyre a fulesbagolyalapitvany.hu/tehetsegkutato oldalon lehet két saját dal beküldésével.


Az előzsűrizést követően mindhárom döntőbe a legjobb tíz produkciót hívják be. A zsűri tagja Andásik Remo, a Hangszeresek Szövetségének főtitkára, Borcsik Attila, a Petőfi Rádió zenei szerkesztője, Harcsa Veronika énekes-dalszerző, Subicz Gábor és Warnusz Zsuzsa zeneszerző-hangszerelő, Koczka Bori, a Zeneszöveg.hu operatív vezetője, Kurucz Róbert, a Petőfi TV felelős szerkesztője, Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója, valamint László G. Gerzson, a Music Channel zenei és programigazgatója. További információ a fulesbagoly.blog.hu oldalon található.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com