Furfangos mesével veszi kezdetét a gyermekelőadások sora a Békéscsabai Jókai Színházban

Puskás Dániel rendezi a Békéscsabai Jókai Színházban a négy előadásból álló gyermek- és ifjúsági bérletsorozat első előadását, a humoros, pörgős, de a megszokottól eltérő Furfangos mesét. A bemutató november 3-án lesz.Az eredetileg Szép Bence humorista és bűvész tollából származó mű egy humoros, fordulatos történetet tár a nézők elé, amely bár mese, mégis különbözik annak megszokott fogalmától: a gonosz mostoha itt nem annyira gonosz, a sárkányt pedig szigorúan tilos legyőzni.

Puskás Dániel rendező a hétfői olvasópróbán az MTI-nek elmondta, az előadásban a poénok és a humor dominál, "de azért mégiscsak érezhető, hogy ez az előadás szól a barátságról, a szerelemről, mindarról, amit a mesék általában a gyerekeknek nyújthatnak".

A történet Kelekótya Kázmér királyfiról és hűséges szolgájáról és barátjáról, Eszes Andrásról szól, akik elhatározzák, hogy kiállva minden próbát, elnyerik a királylány kezét, akivel a királyfi majd boldogan élhet, míg meg nem hal. A történet dilemmáját az okozza, hogy Eszes András és Furfang Flóra, a királylány szerelmesek egymásba, így a szolgálónak a barátja és a szerelme iránti érzései között kell "libikókáznia" - mondta a rendező.

Puskás Dániel úgy fogalmazott: kartondobozból is lehet lovagpáncél és egy farmerkantáros szoknya is lehet a hercegnő ruhája. Az alapvető koncepció az, hogy minden olyan elemekből álljon, amelyek egy gyerekszobában megtalálhatók.

A jelmezeket Kiss Kata álmodta meg, a karakterek fonalból készült hajakat viselnek majd, amely a mesehősöknek egyfajta játékfigura kinézetet kölcsönöz. Egyed Zoltán díszlettervei alapján pedig egy hatalmas mesekönyv elevenedik majd meg a színpadon.

Az előadásban elhangzó, műfajilag sokszínű dalok Tóth Gábor zeneszerző munkái, a koreográfiáért Mlinár Péter felel. A zenés mesejáték főbb szerepeit Szász Borisz, Falusi Balázs Áron, a dalszövegeket is jegyző Lénárt László, Kristály Alexandra és Nánási-Veselényi Orsolya alakítják.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com