Gálaesttel és díjátadóval tiszteleg Tompos Kátya előtt az emlékét őrző alapítvány

Emlékestet rendez a Tompos Kátya Alapítvány március 2-án a Budapesti Kongresszusi Központban. A rendezvény keretében átadják a 2026. évi Tompos Kátya-díjat is - tájékoztatta az alapítvány az MTI-t.A közleményben hangsúlyozták, hogy az esemény egy újabb állomása annak a sorozatnak, amellyel az alapítvány a fiatalon elhunyt színésznő emlékét szeretné életben tartani.

Az esten Balázs János, Gubik Petra, Hrutka Róbert, Kis Diána Magdolna, Lackfi János, Miklósa Erika, Schmidt Vera, Szemenyei János és Zorán lép színpadra.

A műsorban Tompos Kátya saját szerzeményei és kedvenc dalai hangzanak el, emellett egy rendhagyó premierrel is készülnek a szervezők. A produkcióban közreműködik Bozsik Yvette és társulata, valamint a fellépő művészeket Ott Rezső hangszerelésében kísérő veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar.

Az est egyik kiemelt eseménye a Tompos Kátya-díj átadása lesz. Az elismerést az alapítvány évente egyszer ítéli oda a magyar nyelvű színházi társulatok által jelölt fiatal színművészek közül annak, akinek művészete a névadó sokoldalúságát és elhivatottságát idézi - olvasható a sajtóanyagban.

A koncert bevételét az alapítvány - Tompos Kátya kívánságának megfelelően - az övéhez hasonló betegségekkel küzdők, valamint betegség miatt jövedelem nélkül maradt színművészek támogatására fordítja - tájékoztattak a szervezők. További információ a https://tomposkatyaalapitvany.hu oldalon található.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com