Gálakoncerttel zárult a Kodály Zoltán nemzetközi zenei verseny Debrecenben

Öt kontinens 56 országának 308 fiatal muzsikusa jelentkezett az idei Kodály Zoltán nemzetközi versenyre, amely díjátadóval egybekötött gálakoncerttel fejeződött be Debrecenben - közölék a szervezők az MTI-vel pénteken.Közleményükben azt írták, a Kodály Filharmónia Debrecen és a JM Hungary szervezésében megtartott versenyen az idén a karmesterek mérték össze tudásukat. A második alkalommal megrendezett Kodály Zoltán nemzetközi zenei verseny keretében a fiatal dirigensek rendhagyó módon nemcsak zenekari darabokat, hanem számos oratóriumrészletet is vezényeltek. Ennek egyik fő oka, hogy az idén 100 éves Kodály Filharmonikusok évfordulója egybeesik a Psalmus Hungaricus centenáriumával, amely alkalomból megvalósult a zenekar régi vágya: egy debreceni oratorikus karmesterverseny megrendezése - emelte ki a közlemény.
    

A jelentkezők - akik között venezuelai, marokkói, észt, indonéz, kazah és új-zélandi karmester is volt -, a háromfordulós verseny előtt videós előválogatón vettek részt, hogy kiderüljön, kik kapnak meghívást az élő versenyre. Az előzsűri döntése alapján végül 38 versenyző kezdhette meg a versenyt, köztük hat magyar résztvevővel.
    

A hétfős, nemzetközi zsűri elnöke egy igazi legenda, a 92 éves Jorma Panula volt, tagjai: Ács János (Olaszország/Magyarország), Peter Broadbent (Egyesült Királyság), Remy Franck (Luxemburg), Hamar Zsolt (Magyarország), Oksana Madarash (Ukrajna), Kollár Imre (Magyarország). A verseny döntőjébe öt karmester került. A nemzetközi zsűri első díjat nem adott ki, megosztott második díjat kapott Alexander Sinan Binder és Mateusz Gwizdalla, harmadik lett Erdélyi Dániel, negyedik díjat kapott Eric Staiger, az ötödik helyet Jirí Habart szerezte meg.
    

Jirí Habart az ötödik helyezés mellett a Kodály Filharmónia Debrecen, a Magyar Állami Operaház és a Budafoki Dohnányi Zenekar különdíját is megkapta. Eris Staiger a negyedik díj mellett a Filharmónia Magyarország meghívását érdemelte ki. Erdélyi Dániel a harmadik helyezés mellett a közönség szavazatai alapján kiérdemelte a Papageno különdíját, valamint a Budapesti Filharmóniai Társaság és a MÁV Szimfonikus Zenekar különdíját is. Alexander Sinan Binder a Danubia Zenekar és a temesvári Banatul Filharmonikusok különdíját vihette haza, Mateusz Gwizdalla pedig az Egyesült Államok-beli ETSU Symphony Orchestra meghívásával lett gazdagabb.
    

A Kodály Zoltán nemzetközi zenei verseny során a fiatal dirigensek végig a Kodály Filharmónia együtteseivel dolgoztak. A harmadik, mindent eldöntő fordulóban a versenyzők Kodály Zoltán idén éppen 100 éve bemutatott, Psalmus Hungaricus című művét vezényelték. A szólista Kovácsházi István Liszt-díjas érdemes művész volt - ismertették a szervezők.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com