Gasztronómiai és zenei élményeket ígér a Duna Parti Piknik

Főzőverseny, egzotikus és tradicionális magyar ételek kóstolója, színielőadások, könnyűzenei koncertek és utcabál várja az érdeklődőket csütörtöktől vasárnapig az I. Budapesti Duna Parti Piknik elnevezésű rendezvényen a Bálna Budapest egész területén.

bztA kulturális programokkal megtűzdelt gasztronómiai fesztivált elsősorban a magyar ételek, a magyar halfajták, valamint a kézműves magyar konyha termékeinek népszerűsítése céljából szervezik, de számos egzotikus fogást is lehet majd kóstolni a négy nap folyamán - hangzott el a fesztivál hétfői sajtótájékoztatóján.

A Nemzeti Gasztronómiai Szövetség képviselője a helyszínen hangsúlyozta: a program lehetőséget ad arra is, hogy a kevésbé ismert, ám annál finomabb magyar halfajtákat - például az év halának választott magyar bucót - is jobban megismerhessék és megszerethessék a helyszínre látogatók.

A kézműves magyar sörök és egyéb italok mellett olyan budapesti luxuséttermek is bemutatják különleges fogásaikat, amelyek hasonló rendezvényeken nem szoktak részt venni. Ennek köszönhetően szerepel majd a standokon kenguru pörkölt és sült krokodil is.

A helyszínen felállított színpadon a Gózon Gyula Kamaraszínház A Pincérfrakk utcai cicák című mesejátékkal várja a gyerekeket, a Thália Színház a Rózsa Lovag és a Kísértet című musicalt mutatja be, de az Operettszínház művészeivel is találkozhat majd a közönség.

A program első napján mindent féláron lehet fogyasztani a torkos csütörtök jegyében, szombaton, nőnap alkalmából pedig a hölgyeknek kedveskednek több ingyenes finomsággal is.

Vasárnap, a Poroszlói Ökocentrum segítségével az őshonos halfajokról hallhatnak ismertetőt az érdeklődők, valamint a Bálnában több festőművész és fotós kiállítása is megtekinthető lesz.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com