Gergye Krisztián táncművész akvarelljeit állítják ki Szentendrén

Gergye Krisztián kortárs táncművész-koreográfus új oldaláról mutatkozik be: akvarelljei és medence-térinstallációja is látható a szentendrei MANK Galériában rendezett önálló kiállításon.A Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. csütörtöki tájékoztatása szerint misztikummal megtöltött valós és fiktív terek jellennek meg A tér testamentuma című tárlaton, amely október 2-ig tart nyitva. Mint írják, Gergye Krisztián Trifusz Péterrel közösen tervezett medence-térinstallációja az Ahol a sötétség című szólóelőadás díszletének készült, a monokróm színvilágban tartott akvarellválogatás darabjai pedig a rejtett történeteket és otthagyott érzelmeket rögzítik.
    

A megfestett medencék, partszakaszok, tetők és enteriőrök eredeti funkciójuktól megfosztva a földön túli világ allegóriáiként léteznek. Gergye Krisztián művészetében nem válnak szét a különböző művészeti ágak, akvarelljein több színpadi utalás érhető tetten. "Mindig is foglalkoztattak a képzőművészeti alkotásokban rejlő mögöttes tartalmak, a koreográfiáimban gyakran indulok ki ilyen sűrű mondanivalójú képekből" - idézi a közlemény Gergye Krisztiánt, aki azt mondta, hogy művészetében a két terület párhuzamosan jelenik meg. A színpadképet is legtöbbször egyfajta festményként képzeli el, amely képes elemelni a látottakat és tágabb asszociációs keretet megnyitni a nézők előtt.
   

A tér testamentuma című, szerdán nyílt tárlathoz A tér metamorfózisa címmel performansz is kapcsolódik szeptember 25-én. Gergye Krisztián a produkcióban az idő megállítására tesz kísérletet: egy olyan kihívás elé állítja saját magát, amelyben a kiállítás nyitvatartási idejében egy folyamatos jelenlétet igénylő előadásként is értelmezhető cselekményt hajt végre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com