Görgei Artúr honvédtábornok-hadügyminiszterre emlékeznek a Magyar Nemzeti Múzeumban

Görgei Artúr 1848-49-es honvédtábornok és hadügyminiszter születésének 200. évfordulójáról emlékeznek meg Görgei 200 címmel a Magyar Nemzeti Múzeumban vasárnap a magyar kultúra napja alkalmából.Hermann Róbert történész Görgei Artúr, az élő vértanú című előadásában megismerhetik az érdeklődők Görgei Artúr családi hátterét, katonai képzettségét, illetve azt a folyamatot, ahogy az 1840-es években a magyar reformellenzék felé orientálódott - közölte a Magyar Nemzeti Múzeum az MTI-vel.

Az előadáson szó lesz többek között a honvédtábornok 1848-49-es katonai pályafutásának kiemelkedő eseményeiről.     

    
Lengyel Beatrix történész a Fénnyel írott életút - Görgei élete fényképeken című előadásán fotókon keresztül ismerteti Görgei Artúr majdnem 100 esztendőt elérő életútját, amely átívelte a 19. század jelentős részét. Görgei alakját számos fotográfia őrzi a múzeum gyűjteményében. Az előadáson a kevésbé közismert fotóválogatás mellett szóesik a mára elveszett, de másolatokból mégis ismert fotókülönlegességről: a Buda várát 1849-ben visszafoglaló győztes hadvezérről készült dagerrotípiáról is.
   

Interaktív tárlatvezetést tart Kozák Kígyóssy Szabolcs László történész. A program során az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a magyar hadtörténet egyik legmeghatározóbb fegyverének történetébe: megismerhetik a szablyák fő részeit, rendeltetését és típusait. Megtekinthetik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc jeles alakjaihoz köthető fegyverkincseket és ritkaságokat: Görgei Artúr lovastiszti kardját, Bem József díszszablyáját, Kossuth Lajos díszszablyáit és tábori kardját, Damjanich János céllövő pisztolykészletét, valamint a szabadságharc tábornokainak pecsétnyomóit és kitüntetéseit.
    

A program előzetes regisztrációhoz kötött - olvasható a tájékoztatóban.


(forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com