Görög programsorozattal ünnepel a hároméves Európa Pont

A soros görög uniós elnökséghez kapcsolódva görög filmmel, ételekkel, koncerttel és táncházzal várja vendégeit januárban az Európa Pont a fővárosban.

2014 első félévében Görögország veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnöki posztját. Ennek alkalmából az Európa Pont Egy csésze Európa sorozatában vendégül látja Dimitrisz Jennakakisz görög nagykövetet, akivel az elnökség kihívásairól, a görög népről és kultúráról folytatnak beszélgetést január 22-én - közölték a szervezők közleményben az MTI-vel.

gorog_zaszloA Lumiére Filmklubban az Alpok című filmet láthatják az érdeklődők január 23-án este. A filmben egy társaság olyan vállalkozásba kezd, amely elvesztett családtagok pótlására küld dublőrt, hogy segítsenek túllépni egy-egy tragédián. Az alkotást, amely a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál legjobb forgatókönyvnek járó díját is megkapta, Fokasz Nikosz, az ELTE Társadalomtudományi Kara tanszékvezetőjének elemezése követi.

A hónap zárásaként január 24-én, az Európa Pont harmadik születésnapján a Mydros zenekar gondoskodik a hangulatról: nemcsak koncertet adnak, de az esti táncházban mindenkinek megtanítják a tradicionális görög táncok alapjait, hogy görög és nem görög együtt élvezhesse a közös ünneplést. A féléves görög EU-elnökség fő prioritásai a fenntartható gazdasági növekedés, a munkahelyteremtés és a kohézió ösztönzése, az EU és az eurozóna további integrációjának elősegítése, a migráció és a mobilitás pozitív hatásainak hangsúlyozása, a tengeri és a tengerparti tevékenység előnyeinek elismerése.

forrás_MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com