Grastyán Endre orvos professzor szobrának elkészítésére hirdet pályázatot a PTE

Grastyán Endre orvos professzor személyének, tudományos és oktatói tevékenységének méltó módon emléket állító szobor elkészítésére hirdet pályázatot a Pécsi Tudományegyetem (PTE). Az alkotást a pécsi orvoskaron, a szakemberről elnevezett elméleti tömb mellett állítanák fel.A PTE csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztettek: Grastyán Endre a pécsi egyetemen végzett, haláláig vezette az orvosképzés keretében működő élettani intézetet és irányította az Magyar Tudományos Akadémia Idegélettani Kutatócsoportját. A pályázat kiírói a pályázóktól olyan műalkotás elkészítését várják, amely Grastyán Endre szellemiségéhez méltó, inspiráló, kreatív és figyelemfelkeltő, anyagát tekintve mechanikai sérülésekkel szemben ellenálló és gondozásmentes.
    

A "Műalkotás készítése a dr. Grastyán Endre Elméleti Tömb névadójára" címet viselő országos, nyílt és anonim felhívásra a műfajban referenciával rendelkező, munkájukat hivatásszerűen végző szobrász alkotók jelentkezhetnek. A tervek szerint a nyertes szobrot a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Pozsonyból Pécsre helyezésének 100. évfordulója alkalmából tartandó idei rendezvény keretében avatják majd fel az orvoskar közelmúltban épült új oktatási tömbjének parkjában. A pályázati kiírás részletei, valamint a leendő műalkotás paraméterei a pécsi orvoskar honlapján, a http://aok.pte.hu/hu/hirek/hir/15598 címen olvashatók.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com