Gyalogtúrával tiszteleg Albrecht Dürer előtt egy magyar képzőművész

Albrecht Dürer születésének 555. évfordulójára emlékezik Nagy Bogi képzőművész egy többhetes gyalogtúrával - közölte a gyulai Erkel Ferenc NKft. az MTI-vel.Mint írták, a projekt a 2026-os évfordulót vezeti fel. A gyalogtúra május 21-én, Dürer születésnapján indul a nürnbergi Albrecht Dürer-ház elől.

A több mint 700 kilométeres Dürer-út változatos tájakon, ősi kereskedelmi útvonalak mentén és kulturális határokon át vezet Frankföldtől az Alpokon át Velencéig, a lagúnavárosig. A Dürer itáliai útja inspirálta projekt - bár a történelmi útvonalat követi - nem másolja azt, inkább művészi felfedezésként a művészet, a kultúra és a történetek művészi feltárására törekszik.

"Ez az út számomra nemcsak fizikai kihívás, hanem egy kortárs művészeti zarándoklat is, amely a múlt és a jelen közti párbeszédet hozza létre.

A célom, hogy Dürer örökségét saját művészi látásmódomon keresztül elevenítsem meg: útközben alkotások, fotók, vázlatok és videók születnek, melyekből művészkönyv és kiállítások készülnek" - idézte a közlemény Nagy Bogit.

Az út egyben felvezetése is a nürnbergi Albrecht-Dürer-Haus és a gyulai Erkel Ferenc Múzeum közötti szakmai együttműködésnek, amely a magyar származású képzőművésznő közreműködésével vette kezdetét - közölték.

A két közgyűjtemény együttműködésében egy Dürer-kiállítás előkészítése kezdődött meg az alkotó születésének 555. évfordulójára, amelynek helyszíne a gyulai Almásy-kastély lesz. A kooperáció jól szolgálja, hogy a család gyökerét adó Gyula városa is felkerüljön arra a térképre, amely a reneszánsz festő és grafikus családja életútjának helyszíneit rögzíti - írták.

Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester Facebook-oldalán közölte, hogy Gyulán 2028-ban, Albrecht Dürer halálának 500. évfordulója alkalmából emlékévet szerveznek. A képviselő-testület legutóbbi ülésén létrehozott egy 13 tagú szaktanácsadó testületet, melynek feladata lesz, hogy a jubileumi Dürer-emlékév szakmai és kulturális programjait előkészítse.

"Ez az ünnepségsorozat kiváló alkalmat biztosít arra, hogy kultúrdiplomáciai eszközökkel erősítsük meg Gyula nemzetközi városmarketingjét, kulturális identitását és örökségtudatát, kiemelkedő nemzetközi kulturális kapcsolatokat építsünk egyebek mellett Nürnberg városával, új látogatói rétegeket szólítsunk meg a turizmus és rendezvényturizmus terén, továbbá Gyulát felhelyezzük a nemzetközi kulturális térképre Dürer származásának méltó bemutatásával" - fogalmazott a városvezető.

Albrecht Dürer festőművész édesapja az akkor szorosan Gyula mellett található Ajtós községből vándorolt ki Nürnbergbe. Az egykori Ajtós falu a város mai közigazgatási területén feküdt.

Albrecht Dürer festőművész a Családi krónikában így számolt be származásáról: "Az idősebb Albrecht Dürer a Magyar Királyságban született az ő nemzetségéből, a nyolc mérföldnyire Várad alatt lévő Jula nevű városka közelében, egy közvetlenül mellette fekvő Eytas nevű kis faluban, nemzetsége pedig ökrökből és lovakból élt."

Albrecht Dürert világszerte az egyik legnagyobb reneszánsz művészként tartják számon. Egyike volt a legnagyobb hatású német festőknek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com