Gyerekeknek szóló rajzpályázatot hirdet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Mesélő hangjegyek címmel rajzpályázatot hirdet általános iskolás gyermekeknek a Liszt Ferenc Kamarazenekar.A pályázatra Haydn, Bach és Dvorák egy-egy híres zeneműve által ihletett rajzokat várnak június 10-én éjfélig - közölte a zenekar csütörtökön az MTI-vel. A nyertesek lehetőséget kapnak arra, hogy személyesen találkozhassanak a zenekar tagjaival, kézbe vehessék a mesterhangszereket vagy online rajzoktatáson vegyenek részt. A különdíjazott intézmény számára pedig ingyenes, exkluzív koncertet ad a zenekar.

    


Az 1-3. és a 4-6. osztályos tanulók három zeneműből, Haydn C-dúr csellóversenyéből, Bach Ariosojából és Dvorak E-dúr vonósszerenádjából inspirálódhatnak. A műveket a zenekar honlapján hallgathatják meg az érdeklődők. A versenyzők lerajzolhatják, hogy mit jelent számukra a kiválasztott darab, milyen történetet képzelnek el a hallgatása közben, milyen érzéseket vált ki belőlük vagy milyen emléket idéz fel bennük. Pályázni egy megrajzolt konkrét történettel vagy egy érzést, hangulatot bemutató absztrakt alkotással is lehet. A beérkezett pályaműveket a Liszt Ferenc Kamarazenekar munkatársai értékelik eredetiség, ötletesség és a kivitelezés minősége alapján.     


Az 1-3. helyezettek mindkét korcsoportban két díj közül választhatnak. A nyertesek részt vehetnek egy egyéni zeneórán a zenekar művészeinek vezetésével, valamint kipróbálhatják a zenekar mesterhangszereit, vagy rajztudásukat fejleszthetik egy online kurzuson. Különdíjban részesíti továbbá a kamarazenekar azt az intézményt, ahonnan a legtöbb érvényes pályázat érkezett. A legaktívabb intézmény diákjai számára a Liszt Ferenc Kamarazenekar exkluzív minikoncertet ad iskolájukban.     


A nyertesek nevét a kamarazenekar június 14-én teszi közzé Facebook-oldalán, s a beérkezett pályázatok is itt kapnak publicitást. A legnépszerűbb, azaz a legtöbb lájkot szerző mű alkotójának munkáját közönségdíjjal ismerik el. A pályázattal kapcsolatos további információkat a Liszt Ferenc Kamarazenekar honlapján találhatják meg az érdeklődők.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com