Gyergyói hétvégét rendeznek Kecskeméten

Hetedik alkalommal rendezi meg a Határtalan Örökség Egyesület a Gyergyó Hétvégét pénteken és szombaton a kecskeméti Népi Iparművészeti Gyűjtemény udvarán - közölték a szervezők az MTI-vel.Vadas László népzenész, népzenetanár elmondta: a nagysikerű programsorozat célja egyrészt a Gyergyói-medence értékeinek bemutatása Kecskeméten és környékén, ezzel együtt a gyergyói hagyományok minél szélesebb körben való megismertetése és generációkon átívelő továbbörökítése, valamint egyfajta kulturális híd építése a nemzedékek és földrajzi térségek között.

A programok sora pénteken a Matóka Zenekar Katona bácsi haptákban című interaktív gyermekműsorával kezdődik, majd Szabados Zoltán bábművész Vitéz László és a csodamalom című bábelőadásával folytatódik.

A nap során lesz rendhagyó népzeneóra is Gyergyószék muzsikusaival, énekeseivel és táncosaival, majd Kasza Dániel, a Kecskeméti Katona József Múzeum néprajzkutatója tart előadást A citera tánckísérő szerepe a XX. század második felében a Duna-Tisza közén címmel. A Néptáncos Sokadalom vendége és fellépője lesz a Kecskemét Táncegyüttes, a Kunság Táncegyüttes, a Hírös Néptánc Tanoda, a Kodály Iskola Néptánc tagozata és a Lakiteleki Ifjúsági Táncegyüttes.

Az este folyamán bemutatják a Gyergyói-medencében folytatott gyűjtés eredményeként megszületett Katonadolog című lemezt, amelyen mintegy kétórányi népzenei hagyaték hallható 140 közreműködő előadásában, kiegészítve egy történelmi összefoglalóval, régi fotókkal - sorolta, hozzátéve, hogy a lemezbemutató koncerten a hagyományőrzők mellett Berecz András is közreműködik majd.

Az estét a Csipkefa, a Karmazsin, valamint Hegedűs Gergő és Zenekara táncháza zárja. Szombaton főként a citeráé lesz a főszerep. A legkisebbeket először a Gyergyószárhegyi Művészeti és Kulturális Központ produkciójára várják. A Halvirág Bábszínház társulata Az aranybúza avagy a veres tyúkocska című mesét adja elő. Ezt követően Hinta-palinta, cukros palacsinta címmel Csüllög Edina népzenész, zenetanár tart baba-mama zenei foglalkozást.

A Citerás Sokadalomban fellép a FolKvartett és a Boróka Zenekar, a Kecskeméti Kodály Iskola egyesített citerazenekara, a Dűvő Citerazenekar, a Kokojza Banda, a Mátyás Király Citerazenekar, valamint Nagy Ádám citerazenekara.

Kora délután közönségtalálkozót szerveznek a gyergyói gyökerű 4S Street együttessel, majd a programokat a népzenei feldolgozásokról ismert Ötödik Évszak zenekar zárja. A Gyergyó Hétvége kínálatát kézműves kirakodóvásár, valamint Péter István gyergyóremetei hangszerkészítő és ezermester munkáiból rendezett tárlat színesíti.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com