Háború utáni alkotásokat és kortárs műveket kínál a Virág Judit Galéria aukciója

Száznál is több 1945 és 2000 között készült alkotást, köztük kortárs klasszikusok, többek között Lakner László, Nádler István vagy Keserü Ilona műveit kínálja a Virág Judit Galéria aukciója, amelyet november 17-én tartanak a Budapest Kongresszusi Központban.A szürnaturalisták (Lakner László, Csernus Tibor), az Iparterves generáció (Keserü Ilona, Nádler István, Bak Imre) és a Pécsi Műhelyhez tartozó művészek (Kismányoki Károly, Ficzek Ferenc, Pinczehelyi Sándor) alkotásaiból először rendeznek ekkora volumenű aukciót - közölte a Virág Judit Galéria az MTI-vel.

    
Az árverésre szánt 105 tétel között szerepel Lakner László Metamorfózis - egyszer, aztán, később / Várakozók (Példázat) (1964-1967) című festménye, amely az életmű egyik legfontosabb darabja, az alkotó hasonló jelentőségű művei jelenleg kizárólag közgyűjteményekben találhatóak meg.

A Metamorfózis először a - nagy port kavart - Stúdió '67 kiállításán szerepelt, utána csaknem 50 évig nem láthatta a magyar közönség. Majd a Ludwig Múzeum 2015-ös Ludwig Goes Pop + The East Side Story című tárlatán mutatkozott be, a kép kikiáltási ára 22 millió forint.
    

Az árverés másik kiemelkedő alkotása Nádler István 1971-es Kapcsolat című műve, amely a művész geometrikus, szerkezetelvű és analitikus hard edge korszakának egyik jelentős alkotása. A festőművész a hetvenes évek elején több hónapot töltött Franciaországban, ahol a látvány elemeit ironikus, pop-artos átírásban jelenítette meg - a felhők, fák és a városok színes emblémákká váltak képein. Az alkotó legdrágább képe korábban 10 millió forintért kelt el, így az árverésen rekord születhet, mivel a Kapcsolat induló ára is ennyi.
    

Mint írják, Keserü Ilona művei jelentették a hidat az avantgárd első generációjához, az Európai Iskolához. Festményei a folytonos mozgás, hullámzás, gubancolódás illúzióját keltő motívumrendszerekre épülnek. Az alábbiak jellemzik az árverésre szánt 1978-as Pannóterv 3 című festményét is, amelyre 7 millió 500 ezer forinttól licitálhatnak az érdeklődők. A festőművész jelentőségét mutatja, hogy egyik műve megtalálható a New York-i Metropolitan múzeum állandó kiállításán, 2018-ban pedig a nagy presztízsű londoni Stephen Friedman Gallery-ben mutatkozhatott be önálló kiállításon.
    

A Virág Judit Galéria évek óta kiemelten foglalkozik a második világháború után készült műalkotásokkal: a 2019-es őszi aukción már 50, ebből az időszakból származó alkotást árvereztek el - idézi a tájékoztató Kelen Anna művészettörténészt. Kelen Anna szerint Magyarországon is érzékelhető az a nemzetközi műtárgypiaci változás, amelynek köszönhetően folyamatosan növekszik az érdeklődés a kortárs alkotók művei iránt.


A gyűjtők között egyre hangsúlyosabban képviselteti magát a fiatal korosztály, akik kifejezetten a kortárs műveket részesítik előnyben. A konceptuális művészet, a geometrikus formák és az építészetben, dizájnban is több évtizede megkerülhetetlen minimalizmus világa fontos a kortárs képzőművészeti alkotások gyűjtői számára - emelte ki a művészettörténész.
    

A háború utáni és kortárs művek árverésének 105 műalkotása mintegy 160 millió forintos összkikiáltási árról indul. Az árveréshez kapcsolódó kiállítást november 6. és 16. között tekinthető meg a Virág Judit Galériában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com