Hajós Alfréd emlékszobor készítésére hirdetnek pályázatot

Hajós Alfréd (1878-1955) munkásságára és örökségére emlékezne az a köztéri szobor, amelynek megalkotására a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) írt ki országosan nyílt pályázatot.Hajós Alfréd az újkori olimpiai játékok első magyar bajnoka.

Egész életműve, sportolói, sportvezetői, újságírói, építészi és közéleti tevékenysége példaértékűen testesíti meg az ókori olimpiai eszményt, a test és lélek harmóniájának fontosságát, amelyet az újkori játékok hitvallásuknak tekintettek - szerepel a MANK által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.

    
A szobor Budapesten, a Margitszigeten fog helyet kapni, ezzel is kötődve Hajós Alfréd szellemi és szakmai örökségéhez. A kivitelezésre 30 millió forint áll az alkotók rendelkezésre keretösszegként. A kétfordulós pályázat első körében a pályázati dokumentációt szükséges leadni 2021. március 28-ig. A pályázati dokumentációnak tartalmaznia kell a művészi koncepció ismertetését és a művészi vázlatot, emellett az emlékszobor műszaki leírását és a kivitelezés menetét is szükséges mellékelni.
    

A beérkezett pályaműveket a MANK által összehívott szakmai zsűri bírálja el 2021. április 11-ig, ezt követően a sikeres alkotóknak 2021. augusztus 29-ig van lehetőségük a tervezett műről egy modellt készíteni, amely méretarányosan mutatja be az alkotást. A részletes pályázati kiírás a www.alkotomuveszet.hu oldalon található.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com