Hangfoglaló Program: három nemzetközi pályázatot írtak ki

Összesen 115 millió forintra írt ki pályázatot az NKA Hangfoglaló Program Kollégiuma a Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogramban. Külföldi koncertekre, turnékra, nemzetközi showcase fesztiválokon részvételre 2019. november 25-ig lehet pályázni.Hatodik alkalommal írtak ki pályázatot a Hangfoglaló Program keretében külföldi koncertek, turnék és az ezekhez kapcsolódó promóció megvalósítására.

Az elsősorban Európába, Észak-Amerikába és Ázsiába irányuló, 2020-ban megvalósuló produkciókra ebben az évben is 100 millió forint áll rendelkezésre, amelyből fellépésenként legalább 100 ezer, legfeljebb 450 ezer forint támogatás igényelhető - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

    
"Ismét fontos szempont, hogy nem szeretnénk és nem is tudunk külföldi fellépéseket 100 százalékban támogatni, tehát elsősorban olyan pályázatokat várunk, ahol a meghívó fél vagy maga a nemzetközi piacra belépni akaró produkció is részt tud vállalni a koncert költségeiből" - idézte a közlemény Bajnai Zsoltot, az NKA Hangfoglaló Program Kollégiumának vezetőjét.
    

Mint fogalmazott, a korábbi évek tapasztalatai alapján az is komolyan eshet latba a döntésnél, hogy az adott formáció mennyire tudatosan gondolkodik, tervez és építkezik a nemzetközi fellépései során. "Az általunk adott támogatással egy hosszabb távú, akár már piaci alapon is működő külföldi piaci jelenlét megteremtését kívánjuk elérni az adott zenekar vagy énekes számára".
    

Ugyancsak a Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogram részeként jelent meg két, a jövő évi nemzetközi showcase fesztiválokon részvételt segítő pályázat. A már gyakorló, nemzetköz tapasztalatokkal rendelkező menedzserek három könnyűzenei vásárra utazáshoz kérhetnek támogatást, fejenként legfeljebb 450 ezer forint értékben. Ismét közzétette a Hangfoglaló Program Kollégiuma a nemzetközi tapasztalatokkal még nem rendelkező, de a téma iránt érdeklődő, leendő menedzsereknek szóló pályázatát, amiben három, a HOTS könnyűzenei exportiroda által megjelölt showcase fesztiválon vehetnek részt a jelentkezők.
    

Mindhárom pályázat beadási határideje 2019. november 25. éjfél, a Kollégium még ebben az évben dönthet, így az eredmények a jövő év elejére várhatóak. A pályázati felhívások teljes szövege elérhető az NKA honlapján.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com