Hankó Balázs: az idei évtől valamennyi kulturális program a Kárpát-medencében is elérhető lesz

Az idei évtől kezdve valamennyi kulturális program a Kárpát-medencében is elérhető lesz - közölte a kulturális és innovációs miniszter szerdán, a magyar kultúra napján a közösségi oldalán megosztott videóüzenetében.Hankó Balázs a videóban azt mondta: a magyar kultúra napján Kölcsey Ferenc alkotását, a nemzeti himnuszunk, a nemzeti imánk születését ünnepeljük.

"Bennünk él, bennünk visszhangzik, felettünk lebeg, összeköti nemzetünket, nemzedékről nemzedékre száll" - fogalmazott, hozzátéve, hogy ezt ünnepelve új kezdeményezést indítanak, mely generációkon átívelve hozza közelebb a magyar családokat és a kultúrát.

Ennek érdekében már nyártól elérhetővé teszik a "közös kincs" nevű belépőt, mellyel a magyar családok, szülők, nagyszülők, unokák együtt ismerhetik meg közösen a "csodás magyar kultúránkat".

A miniszter a magyar kultúra napján kezdeményezte azt is, hogy nemzeti ünnepeink - március 15., augusztus 20. és október 23-a mellett - jövőre a magyar kultúra napján is ingyenesen látogathatók legyenek a múzeumok. Közölte azt is, hogy az idei évtől kezdve valamennyi kulturális programjuk a Kárpát-medencében is elérhető lesz.

"Kultúránk összeköti nemzetünket és a benne élő generációkat. Közösen fedezzük fel, éljük meg és adjuk tovább a közös kincseinket" - fogalmazott Hankó Balázs.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com