Harangavató, őslényhomokozó és rovarmegfigyelés Heves megyében

Egyebek mellett harangavatóval, Gárdonyi Géza életének és műveinek különlegességeit bemutató tárlattal, őslényhomokozóval és fénycsapdás rovarmegfigyeléssel várják a látogatókat Eger és Gyöngyös közgyűjteményei a Múzeumok éjszakáján.Tájékoztatásuk szerint a Dobó István Vármúzeum az Egri vár mellett a Gárdonyi Géza Emlékházba, Közösségi Térre és Kertbe, a Ziffer Sándor Galériába, valamint a Valide Szultána Fürdőrom területére is szervez színes, érdekes családi programokat. Így felavatják például a vár új, 2 kilós harangját, Slíz Róbert harangöntő mester alkotását, mellyel a jövőben a múzeumban kezdődő programokat harangozzák be.
    

Az este folyamán a gyűjtemény kurátorai érdekességeket mesélnek a legújabb néprajzi, valamint a régészeti tárlatok tárgyainak kalandos történetéről, a törökkori életmódról és fegyverekről, valamint az egri borkultúráról.

A látogatók kipróbálhatják a gabonaőrlést, kézbe vehetik a különféle fegyvertípusok másolatait és betekintést nyerhetnek a régész, illetve restaurátor szakma szépségeibe.    


A kisgyerekekkel érkezők vitézi próbán, kézműves foglakozásokon és játszóházi programokon vehetnek részt, valamint megismerkedhetnek egy különleges sporttal: a chanbarával. Mind eközben az Egri vár vitézei és az Egri Vitézlő Oskola tagjai az aknafigyelő folyosók rejtett járataiban kalauzolják a látogatókat, akiket a Palotaudvaron népzenével és ágyúszóval, zászlóforgatókkal és tűzzsonglőrökkel, valamint Szent Iván éji máglyagyújtással, és táncházzal várnak.     


Ezzel párhuzamosan a Gárdonyi 100 programsorozat részeként új köntösben mutatják be az író ismert műveit, egykori tárgyait. Gárdonyi Géza restaurált lámpájának bemutatását követően egy kamarakiállítás nyílik az író különleges kézirataiból. Az emlékmúzeumba látogatók rendhagyó tárlatvezetéssel és családi titokfejtéssel tölthetik az estét, vagy ha az Egri csillagok titkainak nyomába erednének, egy szervezett, rendhagyó városi sétára indulhatnak a Dobó térről.     


A Ziffer Sándor Galériában ezen az éjszakán láthatja először a nagyközönség a Dobó István Vármúzeum egyik legújabb szerzeményét: Hortense Mancini hercegnő portréját, míg az egykori török fürdő használatáról, mindennapjairól tudhatnak meg többet a Valide Szultána Fürdőrom megmaradt leleteit megtekintők. A Bródy Sándor Könyvtár ugyancsak a Gárdonyi 100 programsorozathoz kapcsolódva az író életét feldolgozó vándorkiállítás bemutatójával, tematikus játékkal, továbbá műveiről szóló előadással, mesével színesíti Egerben a Műzeumok éjszakája kínálatát. Az este zárásaként a csillagos ég alatt, diafilmen vetítik az Egri csillagok című regényt.


Lesz ezen kívül társasjáték, kézműves foglalkozás és palotatúra, valamint a hagyományokhoz hűen egész nap kedvezményes beiratkozási lehetőség.     A gyöngyösi Mátra Múzeum szombaton már reggeltől szélesre tárja kapuit és a napközbeni kézműves foglalkozások után estétől egyebek között koncerttel, táncbemutatóval, őslényhomokozóval, játékparkkal, kiállításmegnyitóval, fénycsapdás éjszakai rovarmegfigyeléssel, zseblámpás kincskereső játékkal, végül Szentivánéji tűzugrással várja vendégeit.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com