Harci bemutatók, sportviadalok, előadások, kiállítások és koncertek az Ősök Napján Bugacon

Harci bemutatók, sportviadalok, előadások, kiállítások és koncertek is várják az érdeklődőket az Ősök Napján augusztus 4. és 6. között a Bács-Kiskun vármegyei Bugacon - közölték a szervezők az MTI-vel.A tájékoztatás szerint az Ősök Napja 2011 óta kelti életre a honfoglalás korát antropológus, régész, néprajzkutató és történész szakemberek segítségével, hogy látványos és minden korosztály számára élvezhető módon mutassa be a régmúlt időket.

    A rendezvény kiemelt célja a keleti lovas harcmodor és a lovas hagyományok bemutatása, valamint az ősi nomád gyökerű sportok újjáélesztése. Ennek jegyében nomád erőpróbákat, lovas vetélkedőket és íjászversenyeket is szerveznek, amelyekre bárki jelentkezhet előzetes regisztráció után. A népszerű agarász- és solymászbemutatók mellett látogatható lesz az Ősök Napjára felépült nomád szállás és hadi tábor.     

A programsorozat fő látványosságai közé tartozik az 500-600 lovas és gyalogos hadi hagyományőrzőt felvonultató tradicionális seregszemle, amelyet szombaton és vasárnap a déli órákban rendeznek meg. Az érdeklődők ismeretterjesztő előadásokat is hallhatnak egyebek mellett az avar korról, a rokon népekről és genetikai kutatásokról, de különleges régészeti kiállítást is láthatnak "Attila sátrában", vagy megcsodálhatják az ősök arcképcsarnokát.


A szervezők készülnek továbbá népzenei és magyar táltos-zenei bemutatókkal, táncházzal, de számtalan kézműves program közül is válogathatnak a látogatók. A legkisebbek a gyerekudvarban vagy a pancsolóban játszhatnak, a pihenéshez pedig egy baba-mama jurta is nyitva áll majd. A rendezvényhez több mint ötven zenei és hagyományőrző-, valamint tudományos program kapcsolódik. A szervezők célja a kezdetektől az volt, hogy alkalmat teremtsenek az azonos történelmi gyökerekkel rendelkező embereknek a találkozásra és az összetartozás megélésére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com