Harminc éve látható Debrecenben Munkácsy Mihály Krisztus trilógiája

Három évtizede látható együtt a debreceni Déri Múzeumban Munkácsy Mihály Krisztus trilógiájának három nagyméretű alkotása, az Ecce Homo, a Krisztus Pilátus előtt és Golgota. Ebből az alkalomból augusztus 26-31. között hat alkalommal különleges, előadásokkal, fényjátékokkal kísért tárlatvezetést tartanak a múzeum Munkácsy termében - közölte az intézmény az MTI-vel.A közlemény felidézi, hogy éppen három évtizede annak, hogy első alkalommal Debrecenbe érkezett Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című festménye. Restaurálását követően a Golgota és az Ecce Homo mellé került a Munkácsy terembe. Sz. Kürti Katalin művészettörténész a művek együttes bemutatása érdekében folytatott kutatómunkájának köszönhetően 1995. augusztus 25-én a Krisztus-képeket először Debrecenben állították ki együtt, a három alkotást addig senki, maga a festő, Munkácsy Mihály sem látta soha együtt - írták.

A közlemény felidézi, hogy a múzeum 95 éve, 1930.

május 25-én nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Munkácsy Mihály Ecce Homo című nagyméretű festménye ettől naptól látható Debrecenben. A mű sok évtizedes közönségsikere indította el Sz. Kürti Katalin kutatói munkáját. A művészettörténész az alkotás keletkezés- és sikertörténetének feltárása és közreadása után a nyolcvanas években a további két festmény helyének felkutatására is vállalkozott.

A Golgota tulajdonosa ismert volt: a képet 1887-ben a festő műkereskedőjétől John Wanamaker, majd annak örököseitől 1988-ban Julian Beck vásárolta meg. Az akkori oktatási és művelődésügyi minisztérium segítségével a kép 1991-ben érkezett Budapestre, majd 1993. augusztus 20-án az Ecce Homo-val együtt állították ki Debrecenben.

A Krisztus Pilátus előtt című alkotásra véletlenül talált rá a debreceni kapcsolatokkal rendelkező Forbáth Péter orvosprofeszor. A Torontóban élő szívsebész a város operaházi próbatermében bukkant Munkácsy legsikeresebb alkotására. Sz. Kürti Katalin művészettörténész és a Déri Múzeumot ekkor vezető Gazda László közreműködésével 1995 februárjában meg is érkezett Debrecenbe a Joseph Tanenbaum műgyűjtő tulajdonában lévő festmény.

Bár a kép a Golgotához képest jó állapotban volt, a 104 éves alkotás tisztításra szorult. A múzeum akkori igazgatója, Selmeczi László ezért Szentkirályi Miklós restaurátor és munkatársai segítségét kérte. A felújított festményt, valamint a másik két remekművet a nagyközönség 1995. augusztus 25-én láthatta együtt először - jelezte a múzeum közleménye.

Azt írták, az óriási érdeklődés mellett bemutatott művek csak 2001-ig voltak együtt láthatóak, ekkor a kanadai tulajdonos, Joseph Tanenbaum hazájának ajándékozta a Krisztus Pilátus előtt-et. A megajándékozott város Hamilton volt, amelynek városi galériája 2002 és 2015 között többször kölcsönadta a művet a Déri Múzeumnak, bérleti díj ellenében. Végül a Magyar Nemzeti Bank Értéktárprogramja keretében rendeződött a festmény tulajdonjoga, és ötévente meghosszabbítható tartós letétként látható jelenleg is a Munkácsy Teremben.

A Golgotát 1993. augusztus 20. óta láthatják a Déri Múzeum látogatói. A művet kölcsönző tulajdonos Julian Beck volt, tőle 2004-ben Pákh Imre, a műgyűjtőtől pedig a magyar kormány vásárolta meg 2018 decemberében. Kezelési jogát 2019. január 22-én, a magyar kultúra napján adták át ünnepélyesen a Déri Múzeumnak.
Az alkotás jelenleg a múzeum képzőművészeti gyűjteményének legértékesebb darabja. A magyar állam és Debrecen Munkácsy 175. születésnapján, 2019-ben a Krisztus-képek sorsát végleg rendezte. A művész mindenkori óhaját teljesítve, több mint száz év után a trilógia otthona Magyarország lett - olvasható a múzeum közleményében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com