Három kiállítás nyílt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra a Pesti Vigadóban

Három tematikus kiállítást lát vendégül a szeptember 5. és 12. között tartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK2020) részeként saját székházában, a Pesti Vigadóban keddtől a Magyar Művészeti Akadémia (MMA).Orcád világossága címmel a Magyarország negyedik legnagyobb keresztény felekezetét alkotó görögkatolikus egyház egyházművészeti kincseiből látható kiállítás a Görögkatolikus Metropólia szervezésében - közölte az MTI-vel kedden az MMA.
    

A tárlat azt mutatja be gazdag tárgyanyag és számos interaktív felület segítségével, hogy kik a görögkatolikusok, hol élnek, és hogy milyen a Kárpát-vidék sajátos ikonfestészete és liturgikus tárgykultúrája. Mint a közlemény emlékeztet, a Közép- és Kelet-Európában élő görögkatolikus egyházak sajátos fejlődési utat jártak be a keleti és nyugati egyházi és kulturális centrumoktól való távolság miatt. A magyar görögkatolikusok sajátos Kárpát-vidéki egyházi művészetet és kultúrát teremtettek meg a 17-19. század között, amely visszatükröz sokféle kulturális hatást, a közösségben lejátszódó társadalmi, etnikai változásokat.
    

A Legyetek tanúim című kiállítás a Budapesten 1938. május 25. és 29. között megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus emlékezetét dolgozza fel a fennmaradt tárgyi emlékek, írásos, képi és hangzó dokumentumok bemutatásával. A látogatók végigkövethetik az előkészületeket, a kongresszusi napok eseményeit és a rendezvény utóhatását.
    

A tárlatot az esztergomi Keresztény Múzeum az idei Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Titkárságának megbízásából rendezi meg. A NEK2020 rendezvényeként nyílt meg az Ezerarcú szeretet című kiállítás, a római katolikus egyház szolgáló szeretetéről. A Katolikus Karitász által szervezett tárlat a szeretetet cselekedeteinek nemzetközi és magyarországi vonatkozásait és sokszínűségét, az egyház rászorulókért, bajba jutottakért végzett tevékenységét mutatja be látványos installációkkal, érdekes tárgyakkal, interaktív eszközökkel - áll a közleményben.
    

A kiállításokhoz kapcsolódóan a Pesti Vigadó kísérőrendezvényekkel is várja az érdeklődőket. Az Éneklő Kedd(v)ek során a kiállítás nyitvatartása alatt minden kedden görögkatolikus kórusok és kántorok nyújtanak betekintést a görögkatolikus dallamkincs sokszínű örökségébe, liturgikus és népi énekek közös éneklésével, tanulásával. A Szombati csengettyűzésen pedig a Szent Efrém Férfikar tagjai 30-35 perces, gyerekeknek szóló interaktív zenei foglalkozásokkal készülnek a kiállítótérben szombatonként. A kiállítások közös jeggyel, szeptember 19-ig tekinthetők meg a Pesti Vigadóban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

Alacsony önértékeléshez vezethetnek a mesebeli hercegnőkről szóló mesék

Alacsony önértékeléshez vezethetnek a mesebeli hercegnőkről szóló mesék

Ezeket a dolgokat tanulhatják meg rosszul a gyerekek a kedvenc történeteikből.

A valóságban idegtudós az Agymenők sztárja

A valóságban idegtudós az Agymenők sztárja

Zenészek és színészek, akikről nem is tudtad, hogy még milyen különleges hivatással teszik érdekesebbé az életüket.

Ezeknek az íróknak csak egy könyve lett sikeres

Ezeknek az íróknak csak egy könyve lett sikeres

A többi mű csak árnyéka annak, ami meghozta a hírnevet a szerzőnek.

Minden, amit tudni érdemes a világ egyik legjobb science-fiction művéről, a Dűnéről

Minden, amit tudni érdemes a világ egyik legjobb science-fiction művéről, a Dűnéről

Fontos információk Frank Herbert regénysorozatáról, amiből december 17-én érkezik az új adaptáció első része.

A magyar irodalom nagy alakjait sem kímélte a spanyolnátha

A magyar irodalom nagy alakjait sem kímélte a spanyolnátha

Műveket ihletet, szerelmeket és barátságokat erősített meg a sok áldozatot követelő járvány.

Daniel Defoe regénye erősen emlékeztet a koronavírus-járványra

Daniel Defoe regénye erősen emlékeztet a koronavírus-járványra

Betegségek megjelenéséről, lefolyásáról és az élet normális kerékvágásba való visszatéréséről szóló történetek.

Disney párokat vizsgált egy pszichológus, aki szerint lesznek, akik idővel szakítanak

Disney párokat vizsgált egy pszichológus, aki szerint lesznek, akik idővel szakítanak

Nyolc mese szerelmesei, akik közül nem mindegyikre igaz, hogy „boldogan éltek, míg meg nem haltak”.

Idézetek Csukás Istvántól, amelyeket érdemes örökre megjegyezni

Idézetek Csukás Istvántól, amelyeket érdemes örökre megjegyezni

Fontos gondolatok az ország mesemondójától.

http://ujhazak.com