Három új bemutató és öt fesztivál a Gyulai Várszínház idei programján

Ötven program, három új színházi bemutató és öt fesztivál várja a Gyulai Várszínház idei nyári, 54. évadában június 29. és augusztus 13. között.Varga Marianna, a színház megbízott vezetője a programokat ismertető szerdai gyulai sajtótájékoztatón azt mondta: a korábbi igazgató, a tavaly év végén elhunyt Gedeon József szellemi örökségének továbbvitelét tartották szem előtt az évad összeállításánál, szórakoztató, igényes művészeti darabokat válogattak össze.

Az első bemutató július 7-én a Szentivánéji álom című táncjáték lesz Kulcsár Noémi koreográfus rendezésében. A másodikat augusztus 4-én tartják: Beczásy Áron rendezésében Arany János A nagyidai cigányok művét láthatják az érdeklődők.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Harmadik bemutatóként a Maladype Színház művészei Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című darabját viszik színre, amely egyben a nyári évad zárása is lesz augusztus 11-én és 12-én.


A nyári évadot június 29-én az Experidance együttes Nostradamus - Világok vándora című produkciója nyitja meg, amelyben fellép Ganxsta Zolee zenész is. Idén 13. alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Shakespeare Fesztivált, amelyre izraeli, román és szlovák produkciókat is meghívtak. Izraeli produkció még sosem szerepelt a fesztivál programjában, most a Lear király többszöri fesztiváldíjas darabot mutatja be a külföldi teátrum - emelte ki Varga Marianna.


Hozzátette: nagy hangsúlyt fektettek a határon túli magyar színházak fellépési lehetőségére is, a tíznapos Shakespeare Fesztiválon mások mellett Zsótér Sándor a III. Richárdot, Bocsárdi László a Tévedések vígjátékát rendezi, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Shakespeare, Sonnet 66-ot adja elő angol nyelven.


Július 1-jén és 2-án lesz a Körös-völgyi sokadalom, 17-én az Irodalmi Humorfesztivál, 22-én és 23-án pedig idén is megrendezik a Gyulai Vár Jazz, valamint a Vár Blues Fesztivált. Komolyzene is szerepel a kínálatban, a köztelevízió Virtuózok című produkciójának öt fiatal tehetsége lép fel a várszínpadon - mondta a megbízott ügyvezető.


Kiállítás is színesíti a programot, a 2016 év kiállítása címet elnyerő Simándy 100 című, Simándy József operaénekes munkásságáról szóló tárlat július 17-én nyílik meg a kamaragalériában. Az Arany János-emlékévhez kapcsolódva augusztus 3. és 6. között az "Arany 200 busz" elnevezésű, egyedi látványvilágú mozgó kiállításon idézik meg a költő-író emlékművét.


A kínálatban szerepel Csehov Sirálya, amelyben mások mellett Oszvald Marika, László Zsolt, Trokán Nóra lép fel. Alföldi Róbert főszereplésével láthatják Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját a nézők. Ifj. Vidnyánszky Attila rendezi a Liliomfit. Zelei Miklós 1957-ben és a rendszerváltás idején játszódó szerelmi történetét, a Hubertuszt a Kárpátaljai Magyar Drámai Színház viszi színre.


Közkedvelt klasszikusok is szerepelnek a repertoáron, így például a Római vakáció című romantikus zenés produkció vagy az idén ötvenéves Hair musical. Idén is lesz felolvasó színház, mesejáték, bábelőadások, utcaszínház és workshopok - mondta Varga Marianna. A gyerekeknek szóló darabok közül többet a gyulai Várfürdőben mutatnak be - tette hozzá.


Az ügyvezető közölte: június 10-én a londoni Globe Színház a Globe Remember elnevezésű rendezvényen emlékezik meg mások mellett Gedeon Józsefről, a Shakespeare Fesztivál alapítójáról. Rövid életútja egy színházi kiadványba is bekerül, a korábbi igazgató nevét felolvassák az emlékesten.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com