Hárommillió virág, 16 virágkocsi, 23 együttes a Debreceni Virágkarneválon

Hárommillió száraz és élő virág díszíti a 44. Debreceni Virágkarneválon augusztus 20-án felvonuló 16 virágkocsit. A kompozíciók között, a karneváli menetben 23 hazai és külföldi együttest, művészeti csoportot láthat a közönség.

viragkarnevaldeberecen1


A virágfelvonulást megelőző karneváli héten már augusztus 15-től kiállításokkal, virágbemutatókkal, cseh sörünneppel várják az érdeklődőket - mondta Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft.

ügyvezetője kedden a Debrecenben tartott nemzetközi sajtótájékoztatón.

Somogyi Béla (Fidesz), Debrecen kulturális alpolgármestere közölte: az idén először Nagyvárad mellett Ungvárra is elmegy augusztus 20. után néhány virágkocsi és karneváli produkció.

Muresan Ovidiu, Nagyvárad alpolgármestere hozzátette: városában az elmúlt években nagyon megkedvelték karnevált, s az idén is várják a virágkocsikat.

Jurij Gleba, a Kárpátaljai Közigazgatási Hivatal kulturális osztályvezetője örömét fejezte ki, hogy két virágkocsi Ukrajna nemzeti ünnepén ellátogat Ungvárra. Elmondta azt is, hogy az ungvári nemzetközi kórus fellép a debreceni virágkarneválon.

Szalipszki Endre, az ungvári magyar főkonzulátus konzulja szerint a virágkarneváli közös program új kulturális együttműködés lehetőségét teremti meg a két ország között.

Bódor Edit emlékeztetett rá, hogy a Debreceni Virágkarnevál Magyarország egyik legnagyobb, legismertebb rendezvénye: 1966 óta minden év augusztus 20-án, Szent István államalapító király és az új kenyér ünnepén tartják meg.

A Debreceni Virágkarnevál, azonban nem csak egy nap: az utóbbi években egyhetes fiesztává bővült. A gazdag programsorozat hagyományosan a zene, a tánc, a zászlóforgatók és a sztárfellépők jegyében telik.

Több bevált program, a Galiba Gyermekfesztivál - Junior Virágkarnevál vagy a Debrecen Hangja tehetségkutató döntője mellett újdonságok is gondoskodnak a szórakozásról. Például a Baltazár Dezső téri Zöld Labirintuson keresztül a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központba belépve Ország Lili labirintusában találhatják magukat az érdeklődők - sorolta a részleteket Bódor Edit.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com