Háromnapos gardafesztivált rendeznek Tihanyban november első hétvégéjén

Gardafesztivált tartanak Tihanyban november első hétvégéjén, a "látott hal ünnepén" halkóstoló, geotúra, utcazene, családi- és gyermekprogramok várják az érdeklődőket - tájékoztatta a város polgármestere szerdán az MTI-t.

Tósoki Imre (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy az első gardafesztivált 2002-ben szervezték, azóta pedig egyre nagyobb érdeklődés övezi a programokat.

12-Tihany-Gardafesztival-Balatontipp_hu-gyorffy_arpad

A garda a Balaton legmélyebb részén, a tihanyi kútnál verődik rajokba a téli vermeléshez, ezért október végén és novemberben már csak ott lehet fogni ezt a jellegzetes formájú, ízletes húsú és szinte csak a Balatonban előforduló halat.

A nagy rajokba összeverődő halak vonulását régen a hegy tetejéről lehetett jól látni, ezért a halászok a vízen dolgozó társaikat onnan irányították különböző jelzésekkel a halrajok felé, ebből ered a látott hal elnevezés - fejtette ki a polgármester.

Tósoki Imre elmondta, hogy a rendezvény első napján a fesztivál díszvendége, Várpalota város mutatkozik be a Németh László Művelődési Házban rendezett kiállításon.

Szombaton megáldják a halat és az újbort a bencés apátságban, a vulkánok és a hévforrások világában kalandozhatnak a vállalkozó kedvűek, ezen kívül lesz nordic walking túra, népi játszóház, utcazene a tihanyi zenésznövendékek jóvoltából, valamint népzenei és néptáncműsorok.

A fesztivál névadó halát, a gardát a Visszhang-dombon sütik majd a résztvevők szombaton délután.
A fesztivál zárónapján a Kincses Színház előadását láthatják a gyermekek, lesz arcfestés, táncház és kézműves foglalkozás. A Visszhang-dombon pedig halételek készítésében mérhetik össze tudásukat a konyhaművészetben jártas versenyzők.

Kísérőrendezvényként a város néhány vendéglátóhelye gasztronómiai ínyencségekkel készül a fesztiválra - fűzte hozzá a polgármester.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com