Hat felnőtt bemutatóval készül az évadra a tatabányai Jászai Mari Színház

Az új szezonban a Jászai Mari Színház hat felnőtt és kilenc gyerekeknek szóló bemutatóval várja a közönséget - közölte a színház igazgatója az MTI-vel.Crespo Rodrigo elmondta, az új szezon programjának összeállításakor olyan darabokat válogattak, melyek egyrészt az élményekkel teli, katartikus esték lehetőségét biztosítják a nézőknek, másrészt izgalmas feladatokat nyújtanak a társulat és a rendezők számára.
    

Az évad repertoárján musical, tragikomédia és színmű éppúgy helyet kapott, mint ahogy bohózat, népszínmű és felnőtteknek szóló rémvarieté is szerepel. A járványhelyzet miatt korában elmaradt az Elmebáj (Amit a lakáj látott a kulcslyukon át) és a Részegek című darabok színpadra állítása, ezek pótlására az új évadban kerül sor.
    

Az új szezonban két fiatal színész csatlakozik a Jászai csapatához. Bartos Ági friss diplomásként itt kezdi a pályáját, Csabai Csongor ötödéves, kaposvári egyetemi hallgató pedig a szakmai gyakorlatát tölti majd Tatabányán. Peter Shaffer Amadeus című színművét Guelmino Sándor rendezi a nagyszínpadon. A két zeneszerző harcát sok zenével bemutató előadás arról a helyzetről szól, amikor valaki sértettségében és hatalmával visszaélve vágja el a nála tehetségesebbek útját. Salieri szerepében Crespo Rodrigo, Mozart szerepében Csabai Csongor lesz látható.
    

Szintén Guelmino Sándor rendezésében kerül színpadra Joe Orton Amit a lakáj látott a kulcslyukon át című bohózata, mely a hatvanas évek Angliájának társadalmát mutatja meg. Az Elmebáj címmel műsorra kerülő darabot olyan börleszk-elemek is színesítik, melyeket eddig egyetlen jászais előadásban sem alkalmaztak. A mű az egyszerű bohózaton túllépve a társadalmi elit züllöttségét és képmutatását állítja pellengérre, olyannyira, hogy az 1969-es ősbemutató óriási felháborodást váltott ki a nézőkből - olvasható a közleményben.
   

Ivan Viripajev Részegek című tragikomédiája Sebestyén Aba rendezésében korunk iránytűjét vesztett emberének vergődéséről szól, hogy a magányban, az értékeiben megrendült társadalomban a részegség hatása alatt különböző emberek hogyan vallanak magukról, legbensőbb titkaikról, Istenhez való viszonyukról. A Te édes, de jó vagy, légy más című musical egyike a leghosszabb ideje játszott daraboknak. A musical a párkapcsolatokról szól humorosan. A darabot Mikola Gergő, a Jászai Mari Színház színművésze rendezi.
    

Az 1932-ben, a müncheni Oktoberfest forgatagában játszódó Kasimir és Karoline-t, Ödön von Horváth népszínművét Fehér Balázs Benő állítja színpadra.  A két címszereplő szerelméről szóló darab olyan színfoltot jelenthet a Jászai repertoárján, amellyel eddig még nem találkozott a színház közönsége - emelte ki a színház a közleményében.
    

A 19. század poroszos gyereknevelési szokásait bemutató Struwwelpeter című bizarr mesekönyv világszerte sikert aratott. Ebből készült el a Jógyerekek képeskönyve című rémvarieté. A magyar változat nyelvi leleményekkel teli, fekete humorú szövegét Parti Nagy Lajos készítette. A darabot Szikszai Rémusz rendezi.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com