Hat nagyszínpadi produkciót mutat be a Hevesi Sándor Színház

Hat nagyszínpadi produkciót mutat be és ifjúsági, valamint stúdiószínpadi előadást is műsorra tűz a 2019/20120-as évadban a Hevesi Sándor Színház - közölték a szerdai programismertető sajtótájékoztatón, Zalaegerszegen.A műsorterv összeállításánál műfaji sokszínűségre törekedtek. A nézők javaslata alapján a művek színpadra állításában országosan elismert színházi szakemberek is részt vesznek - ismertette Besenczi Árpád igazgató. Az új évad a Zrínyi 1566 című rockmusical bemutatójával kezdődik október 11-én. A Moravetz Levente, Balásy Szabolcs, Horváth Krisztián és Papp Zoltán szerzők által jegyzett színpadi mű ősbemutatója 2009. szeptember 7-én volt a Szigetvári várban - idézte fel Moravecz Levente rendező, hozzátéve, hogy a történelmi előadás a "kőszínházban is megállja a helyét.

    
A címszerepet Zalaegerszegen is Sasvári Sándor alakítja. A színművész szerint Zrínyi Miklóst eljátszani és végigénekelni élete egyik kiemelkedő szerepe. Október 25-én Besenczi Árpád Claud Magnier Oscar című vígjátékát állítja színpadra, decemberben egy "fekete komédiát" mutatnak be: Tarcy Letts Augusztus Oklahomában című művét Funtek Frigyes rendezi.
    

Január 31-én Csiszár Imre rendezésében és Eperjes Károllyal a főszerepben Örkény István regényének színpadi adaptációját, a Tóték című tragikomédiát láthatja a zalaegerszegi közönség. A Kőszívű ember fiai című előadást március 13-án mutatják be: Jókai Mór regényének színpadi változatát Böhm György - aki egyben a darab rendezője is - és Korcsmáros György írta. A romantikus színműben elhangzik Nemzeti dal, amelyhez Tolcsvay László és Tolcsvay Béla komponált zenét.  
    

Az évad utolsó bemutatóját, a Sose halunk meg című művet Koltai Róbert állítja színpadra. Az előadáson 14 gyönyörű, "fülbemászó" dal csendül majd fel - jegyezte meg a rendező. A zenés játék bemutatója április 24-én lesz a kőszínház nagytermében. A színház próbaterme stúdiószínpadi előadás helyszíne lesz: Farkas Ignác Egressy Zoltán Sóska, sültkrumpli című komédiáját rendezi.  
    

Az ifjúsági előadáson az Óz, a nagy varázsló című mesemusicalt mutatják be. A "modernizált előadáson" a kornak megfelelő technikai elemek jelennek meg a színpadon - ismertette Tompagábor Kornél rendező, hozzátéve, hogy a produkcióban 10-12 zalaegerszegi gyermek is fellép. A Tantermi deszka elnevezésű színháznevelési program két produkcióval bővül: az általános iskolásokat Geoff Gillham Csontketrec című darabjával, a középiskolásokat pedig klasszikus, ókori történettel szólítják meg.  
   

Besenczi Árpád a sajtótájékoztatón jelezte, hogy 2020 februárjában "lejár a második ötéves mandátuma". Az igazgatói pozíciót a következő évben újra megpályázza, és ugyanezzel a társulattal, de művészeti vezető nélkül szeretne tovább dolgozni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kezéhez fagyott a gálya

Kezéhez fagyott a gálya

Domokos Éva századosról, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főnyomozójáról legutóbb akkor írtunk, amikor közreműködésével a megyei rendőrök elfogták azokat a kegyetlen bűnözőket, akik kiskorú lányokkal kereskedtek, szexuális együttlétre kényszerítve őket.

101 év után vitték vissza a kikölcsönzött Shakespeare könyvet

101 év után vitték vissza a kikölcsönzött Shakespeare könyvet

Az unoka juttatta vissza a könyvtárba az V. Henrik király egyik ritka példányát.

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

A személyes tulajdon megsemmisítése miatt kellett felelnie az idős asszonynak.

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

http://ujhazak.com