Hatalmas kihívás az Otellót vezényelni José Cura világhírű tenor szerint

Hatalmas kihívást jelent az Otellót vezényelni - mondta el az MTI-nek José Cura világhírű operaénekes és karmester, aki április 23-án dirigálja Giuseppe Verdi mesterművének koncertszerű előadását a Győri Filharmonikus Zenekarnak a győri Audi Arénában.José CuraAz argentin tenor csütörtökön a Müpában tartott kivételesen jó hangulatú próbát a Somos Csaba által vezetett Nemzeti Énekkarnak, amely szintén közreműködik a koncerten. Mint José Cura a próba után az MTI-nek fogalmazott, nem túl gyakori, hogy ennyit nevessenek a vezetése alatt munka közben, ugyanakkor egy-egy humoros megjegyzés általában segíti ellazulni a zenészeket és énekeseket a nagy megterhelés jelentő több órás próbák közben.

"Azt gondolom, hogy két különböző dolog komolynak lenni és túl komolyan venni magunkat, mert az utóbbi esetben könnyen patetikussá válhatunk. Ha sikerül megőrizni a helyes egyensúlyt a kemény munka és a humorérzék között, akkor az emberek könnyen ledolgoznak három órát is anélkül, hogy feltűnne nekik az idő múlása" - vélte José Cura, aki eredetileg karmesternek készült, csak később, húszas évei végén kezdett énekelni.

A dirigens hozzáfűzte azt is, hogy rendkívül elégedett a kórus munkájával.

Próba közben több alkalommal is méltatta a Nemzeti Énekkar teljesítményét, kiemelve, hogy bizonyos lágyabb hangszínek éneklésekor szimfonikus együttes énekkarjaként jelentős előnyben vannak a hivatásos operakórusokhoz képest.

Egy alkalommal külön dicsérte a tenor szólamot is, mint fogalmazott egyes kórusoknak jól áll, ha a többi szólam "elrejti" a tenorokat, a Nemzeti Énekkar esetében azonban erre semmi szükség nincsen. Az 53 éves operaénekes felidézte, hogy csaknem 20 évig énekelte Otellót, amely az egyik legismertebb szerepe.

Három évvel ezelőtt saját rendezésében is láthatta az operaművet a Buenos Aires-i közönség. Mint fogalmazott, a darabbal töltött számos év után hatalmas kihívást, rendkívüli nyomást jelent számára az Otello dirigálása, hiszen nem közelíthet felé azzal a könnyedséggel, mintha egy számára ismeretlen, új zenealkotáshoz nyúlna.

José Cura ugyanakkor úgy látja, egyben nagy előnyt is jelent számára, hogy számtalan különböző helyzetben, számtalan rendező kezei alatt és rengeteg szempont alapján énekelte már Otellót, így tudja, mi működik és mi nem a roppant bonyolult és hosszú zenemű előadásakor.

Az énekes-karmester legutóbb tavaly május 3-án lépett fel Győrben, akkor Rost Andreával és a győri filharmonikusokkal adott közös koncertet. José Cura gyakori vendég Magyarországon, teljes operaelőadásban először 2008-ban láthatta a hazai közönség, amikor a Szegedi Nemzeti Színházban az Otello címszerepét énekelte. 2014-ben a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Cavaradossiként kápráztatta el a Magyar Állami Operaház közönségét, tavaly pedig ugyanitt Otellót is énekelte. Akkor az MTI-nek úgy fogalmazott, rendezőként is szívesen bemutatkozna Magyarországon.

Mindez most megvalósul, hiszen José Cura az április 23-i előadásnak nem csupán karmestere, hanem rendezője, valamint a színpadi látványkép megalkotója is. A címadó főhős, Otello szerepében a finn tenor, Christian Juslin énekel, Desdemonát a francia szoprán Gabrielle Philiponet alakítja, Jago figuráját a fiatal olasz bariton, Pierro Terranova formálja meg. A további szerepekben ismert magyar énekesek, Kálnay Zsófia, Boncsér Gergely és Bakonyi Marcell tűnnek fel a színpadon.

José Curát sokan korunk egyik legnagyobb tenorjának tartják. Veronában lépett először operaszínpadra 1992-ben. Két évvel később megnyerte a Plácido Domingo által alapított Operalia nemzetközi énekversenyt. A fiatal tenoristát az 1990-es évek új csillagaként emlegették, szerződésajánlatokkal halmozták el, Párizsban, Londonban, Milánóban, New Yorkban is ünnepelte a közönség.

1997-ben kirobbanó sikert aratott kedvenc zeneszerzője, Giuseppe Verdi Otellójának címszerepében, Claudio Abbado vezényletével és a Berlini Filharmonikus Zenekar közreműködésével. Eddigi pályafutása alatt több mint 200 alkalommal énekelte közönség előtt az Otello címszerepét.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com