Hatvanegy film verseng a Gyerekszem Filmfesztivál díjaiért

Több mint száz alkotás közül választotta ki az előzsűri azt a 61 filmet, amelyek a hétvégén versenyeznek a fiatal alkotók filmes mustráján, a Gyerekszem Filmfesztiválon a Műcsarnokban.

gyfAz ötödik alkalommal megszervezett seregszemlén versenyző 61 alkotás közül 36 magyar és 25 külföldi műhely munkája - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

Ebben az évben is három kategóriában várták a nevezéseket a versenyre: 6-12 évesek, 12-19 évesek és 19 évesnél idősebb alkotók mérették meg magukat, utóbbiaknál kritérium volt, hogy 19 éves koruk előtt készült filmekkel nevezhettek.

A díjakat nemzetközi zsűri ítéli oda, amelynek tagjai Detlef Fluch operatőr, vágó, Domonyi Rita dramaturg és Schwechtje Mihály filmrendező.

A fesztivál keretén belül péntek délelőtt filmes, pszichológus és pedagógus szakemberek tartanak Gyerekekkel a művészet útjain - Önkifejezés és terápia címmel konferenciát, amelynek célja, hogy bemutassa a fiatalok művészeti tevékenysége által nyújtott önkifejezési és terápiás lehetőségeket, megismertesse a magyarországi gyermekvédelmi és köznevelési jó gyakorlatokat és a nemzetközi programokat.

A filmes verseny díjátadó gálájára délután kerül sor, ekkor a kategóriák legjobbjai mellett jutalmazzák a legjobb animációs- és a legjobb fikciós filmeket, valamint több különdíj is gazdára talál. A közönség ebben az évben is szavazhat az általa legjobbnak tartott alkotásra a versenyfilmek vetítését követően a helyszínen.

Szintén az esemény keretében adják át a Gyerekszem Művészeti Egyesület által alapított Macskássy Katalin animációs rendezőről elnevezett díjat, amelyet minden évben az a szakember kap, aki alkotó-nevelő filmes projektet hoz létre gyerekekkel.

A hétvégén további vetítések is kapcsolódnak a fesztivál programjához: a Gyerekszem Közhasznú Művészeti Egyesület To be continued… elnevezésű műhelyfoglalkozásán készült filmeket pénteken, a nyertes munkákat pedig szombaton és vasárnap délelőtt vetítik, továbbá animációs műhelyfoglalkozást, jelmez- és sminkbemutatót is szerveznek.

Az V. Gyerekszem Filmfesztivál és Konferencia a nemzetközi Youth Cinema Network tagja, ennek köszönhetően külföldi gyerekfilmkészítő műhelyek vezetői is részt vesznek az eseményen Németországból, Írországból, Walesből, Törökországból és Horvátországból.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com