Hazai és külhoni előadások láthatók a Szolnoki Szigligeti Színházban júniusban

Magyarországi és határon túli társulatok előadásai láthatók június 10. és 16. között a Szolnoki Szigligeti Színházban, az idei Országos Színházi Találkozón - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.Az Országos Színházi Találkozó nemcsak a szakma találkozási pontja, hanem a közönség számára is egyedülálló alkalom - közölték. A közlemény idézi Barabás Botondot, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatóját, aki a szervezők nevében azt mondta: a 2025-ös találkozó a hazai színházi élet egyik legjelentősebb eseménye lesz.

Idén 79 társulat 125 előadásából válogatták ki a fesztiválon szereplő darabokat.

A fesztiválra szinte minden határon túli társulat jelentkezett, ezért a válogatók figyelme az egész Kárpát-medence magyar színjátszására kiterjedt - emelték ki a közleményben.

Az előadásokat Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus, a Bárka folyóirat főszerkesztője, a Gyulai Várszínház igazgatója; Horányi László Jászai Mari-díjas színművész, rendező, az Esztergomi Várszínház igazgatója; L. Simon László József Attila-díjas író, költő, kultúrpolitikus; Papp Tímea, a Kultúra.hu újságírója, a Színházi Kritikusok Céhének társelnöke; valamint Peremartoni Krisztina Jászai Mari-díjas színművész, a Városmajori Szabadtéri Színpad művészeti vezetője válogatta, a lista alapján a Szolnoki Szigligeti Színház művészeti tanácsa határozta meg a végleges programot - tájékoztattak.

A nagyszínpadi előadások között szerepel az Oidipusz (Radnóti Miklós Színház, Budapest, rendező: Szikszai Rémusz); Az igazság gyertyái (Budaörsi Latinovits Színház, rendező: Alföldi Róbert); a Janovics (Kolozsvári Állami Magyar Színház, rendező: ifj. Vidnyánszky Attila); az Ivanov (Miskolci Nemzeti Színház, rendező: Szabó Máté), A ház blokkok között (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat, rendező: Radu Afrim); az Esthajnal (Nemzeti Színház, Budapest, rendező: Vidnyánszky Attila), valamint A fiú című darab (Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros, rendező: Dicső Dániel).

A kamaraszínpadon mutatják be az 1981 című előadást (Újvidéki Színház, rendező: Tomi Janežič); látható lesz a Mély levegő (Füge Produkció - Orlai Produkció, rendező: Pálos Hanna); a Stuart Mária (Stúdió K, rendező: Nagy Péter István) és a Bábjátékos (Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen, rendező: Balázs Zoltán).

Emellett a Peer Gynt (Budapest Bábszínház, rendező: Szikszai Rémusz), a Yerma című darab (Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza, rendező: Keresztes Attila) és az Őszi álom nevet viselő produkció (Csiky Gergely Színház, Kaposvár, rendező: Bérczes László) is színpadra kerül.

A közlemény szerint a jegyértékesítés május 5-én indul. A szervezők a következő hetekben részletes tájékoztatást adnak a műsorrendről, valamint a kiegészítő programokról, hiszen az esemény nem csak a színház falain belül, hanem azon kívül is zajlik június 10. és 16. között - írták.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com